Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hill szerint Norris a legjobbkor vágott vissza

Hill szerint Norris a legjobbkor vágott vissza

Mirror
Komoly dicsérettel illette Lando Norrist az 1996-os bajnok, Damon Hill, aki úgy érzi, fiatal honfitársa a lehető legjobb pillanatban talált magára és vágott vissza a csapattársnak a világbajnoki csata végjátékában.

Norris győzelemmel kezdte a 2025-ös évet, mégpedig egy magabiztos sikerrel a kaotikus Ausztrál Nagydíjon, ahol szinte folyamatosan változtak a körülmények. Ezt a teljesítményt látva többen úgy érezték, a 2024-ben többször még bizonytalan versenyző most szintet lépett.

Melbourne-i diadalát viszont több nehéz hétvége követte, melyek során a fiatal csapattárs, Oscar Piastri is a fejére nőtt. Az ausztrál győzelmeivel a bajnoki küzdelemben is komolyabb előnyre tett szert, amit viszont Norris a nyári szünet után csökkenteni kezdett. Miközben Max Verstappen is „beszállt” a buliba, a brit elkezdett úgy versenyezni, mint aki most valóban „szintet lépett.”

Magabiztos győzelmet aratott Mexikóban, majd Brazíliában a sprinten és a nagydíjon is, a bajnoki tabellát pedig már ő vezeti, ráadásul 24 ponttal Piastri előtt. Verstappennel szemben az előnye 49 egység – három fordulóval a szezon vége előtt.

Damon Hill (Fotó: XPB)

A triplát, ami eldönti a legnagyobb trófea sorsát, tehát ő várja a legkedvezőbb pozícióból, honfitársa, az 1996-ban már csúcsra jutó Damon Hill pedig nemrég komoly dicsérettel illette, mondván a legjobbkor vágott vissza. „Talált valamit, nem igaz? És ez most tökéletes időzítéssel érkezett” – fogalmazott a Brabham, a Williams, az Arrows és a Jordan korábbi versenyzője.

„Mindez akkor történt, amikor Oscar hirtelen egy kissé levertnek látszik, és közben komoly nyomás alatt versenyez. Mindketten most tanulják meg, mit jelent az, hogy a bajnoki címért harcolnak. Ez más, mint amikor egyszerűen csak vezetnek” – magyarázta.

Hill a Mirrornak adott nyilatkozatában bajnoki alapanyagnak nevezte Norrist, kiemelve, milyen szépen talált vissza a jobb formához azt követően, hogy az év elején elmaradt Piastri mögött. „Itt szükség van valamiféle fegyelemre, mentális és pszichológiai fegyelemre. Ez megterhelő tud lenni, de ez a cél, ki kell deríteni, kiben vannak meg a megfelelő alapanyagok és kiben nincsenek” – mondta.

„Lando világbajnok alapanyag, ezt már megmutatta az idei szezon során. Valóban volt egy nehezebb időszaka, amikor eltűnt, de most egyértelmű, hogy visszatért, mégpedig bosszúvágytól fűtve. Jól néz ki számára a dolog” – folytatta a korábbi F1-es bajnok.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak