Bő két hete egy több napos meghallgatás keretében kezdte tárgyalni a londoni bíróság Felipe Massa 2008-as ütközésbotrány kapcsán indított kártérítési ügyét. A korábbi versenyző az F1-et, az FIA-t és a sorozat korábbi ügyvezetőjét, Bernie Ecclestone-t citálta a bíróság elé, mondván, már a 2008-as bajnoki finálé előtt tudomást szereztek arról, hogy az az évi Szingapúri Nagydíjon a Renault Nelson Piquet Jr.-ral csalást követett el, mégsem tettek semmit, mert féltették a sorozat jó hírét és féltek attól, hogy egy botrány vet árnyékot a bajnoki küzdelemre.
Massa végül egy ponttal alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben, és a szingapúri ügy azért bántja az igazságérzetét, mert amennyiben az FIA és az F1 a kötelessége szerint már abban az évben eljárt volna, a manipulált verseny nem számíthatott volna bele a bajnoki eredménybe, és ő lett volna a világbajnok.
Ecclestone Brazíliában az osztrák ORF csatornának adott hosszabb interjút, melyben a Massa-ügyet kommentálva jelezte: szerinte annyiban kéne hagyni ezt a pereskedést. „Mire számítok? Arra, hogy a bíró helyes döntést fog hozni, miután ezt az egészet áttekintette. Szerintem ő egy hozzáértő ember. Szóval meglátjuk” – mondta.
„Szerintem (Massa) egyszerűen balszerencsés volt, hogy nem ő nyerte meg azt a bajnokságot. Több szempontból is balszerencsés volt, az utolsó versenyen is. Nem rajta múlt, és nem tehetett semmit, noha ő volt a jobb. Az életben nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan szeretnénk, de az embernek el kell tudni fogadnia, hogy így történt, ahogy. Megtörtént. Akár helyes volt, akár nem, egyszerűen csak el kell fogadnod a tényeket”
– állapította meg Ecclestone.
Amikor a 2008-as esetet párhuzamba állították Lewis Hamilton 2021-es bajnoki vereségével, csak annyit mondott: „Volt pár ilyen. Nem lehet visszaforgatni az idő kerekét. Már megtörtént, mert sosem tudhatod, mi lett volna, akkor, ha nem úgy történt volna.”














