Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Wolff: Antonelli megérkezett a Forma–1-be!

Wolff: Antonelli megérkezett a Forma–1-be!

Sky Sports
Áttörés Andrea Kimi Antonelli szezonjában? Toto Wolff szerint a Mercedes újonca lassan beérik és kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Brazíliában pályafutása második dobogós helyezésért érte el Andrea Kimi Antonellit, egyvalamiben mégis egyedi volt az ottani hétvégéje: először fordult elő vele, hogy stabilan, egy teljes hétvégén keresztül jobb volt George Russellnél. A brit 2025-ös teljesítményének tükrében ez már önmagában nagy eredmény lenne, de a 2. hely még látványosabbá tette.

Antonellire korábban nem volt jellemző ez a fajta stabilitás, mi több, az európai versenyeken még csak villanásszerűen sem jöttek tőle az ehhez hasonló eredmények. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy érzi, egyfajta áttörést ért el az újoncuk.

„Igazán jó látni ezt. Az edzéseket jó ritmusban kezdi. Sosem volt még Vegasban, de máris jó a tempója. Megbarátkozott az autójával, megérkezett a Forma–1-be. Szép fejlődés”

– mondta Wolff a brit Sky Sportsnak még a Las Vegas-i második szabadedzés előtt, amin Antonelli végül a második legjobb idővel zárt.

Miközben a pályán talán Interlagos hozott egyfajta fordulatot, Antonelli úgy véli, a tényleges fordulatra ennél korábban, az európai idényrész végén került sor. „Monza után volt egy nagy megbeszélésünk. Elég kemény megbeszélés. Ez segített, összeszedtem magam, újra a feladatra koncentráltam, a fontos dolgokra. Ez egy új kezdet volt egy nehéz időszak után. A brazíliai pedig csak a hétvége összerakásáról szólt: jó sprintidőmérő, jó sprintfutam, majd egy jó időmérő és verseny. Idén először össze tudtam rakni egy hétvégét, és folyamatosan ott tudtam lenni az élmezőnyben.”

„Példának vettem Miamit. A sprinten a pole-ban voltam, de a sprintversenyen ott volt az ütközés, és nem volt jó. Az időmérőn harmadik lettem, ami jó volt, de a versenyen hiányzott valami. Brazíliában fenn tudtam tartani a tempót egész hétvégén, és következetesen ott tudtam lenni. Ez jó volt. Remélem, a hátralévő versenyeken tartani tudom ezt a formát” – mondta Antonelli.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

Megkérdezték, konkrétan min változtatott Monza után.

„Változtattam a szemléletmódomon. Az európai szezon nem volt jó időszak, és nem a fontos dolgokra figyeltem. A végeredményre összpontosítottam ahelyett, hogy hogyan jutok el oda. Emiatt egyre frusztráltabbá váltam, mert nem jött az eredmény.”

„Monza és a megbeszélés után rájöttem, hogy változtatnom kell valamin. Újrakezdtem, és rájöttem, mire kell figyelnem, mi a feladat. És csak az alapok voltak: mindent össze kell rakni. Tudtam, ha ezt megcsinálom, jönni fog az eredmény.”

A fiatal versenyző a kiegyensúlyozottsággal a kritikusokat is elcsendesíti. Amikor mély hullámvölgybe került, még voltak, akik megkérdőjelezték, helyes döntést hozott-e a Mercedes azzal, hogy idén az F1-be hozta Antonellit. Wolff szerint a csapatban sosem voltak efféle kétségek.

„Soha senki sem kételkedett közülünk abban, hogy ez volt a helyes döntés. Néha talán fájdalmasabb volt, mint vártuk, de ez normális folyamat. Ezeket az autókat régóta használjuk, ő még nem vezette őket. A gumikkal is nehéz. A nehéz körülmények talán nehezebbé tették a dolgát, de mindig tudtuk, hogy működni fog. A jövő évi autók pedig mindenki számára újak lesznek”

– hangsúlyozta Wolff.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

A Mercedes azért is tartotta jó ötletnek már idén előléptetni Antonellit, mert így egy tanulóévet biztosíthatott tehetsége számára. A versenyző úgy érzi, sokat fejlődött 2025-ben. „Versenyzőként és emberként is sokat változtam. Nem lettem más személyiség, de másképp látok dolgokat, érettebben viszonyulok hozzájuk. Sokat tanultam önmagamról, arról, mire van szükségem a versenyhétvégéken és azokon kívül ahhoz, hogy a legjobbat nyújthassam. Néha nehéz volt ez az út, de sokat fejlődtem. És örülök, hogy idén volt lehetőségem erre, mert jövőre új szabályok jönnek, és szeretném hasznosítani.”

Hogy 2026-ban lesz-e már olyan szinten, hogy tartósan felvegye a versenyt Russell-lel, az majd kiderül. Wolff mindenesetre jelezte, amennyiben a bajnoki címért küzdene a csapatuk, náluk biztosított lesz a házon belüli egyenlőség. „Lehet hagyatkozni arra, amit a nehezebb években csináltunk Lewisszal és Nicóval: egyszerűen csak egyenlő feltételeket biztosítunk nekik, hagyjuk őket menni, aztán valamennyi futam után majd újra értékelünk. Nagyon remélem, hogy olyan két versenyzőnk van, akikkel harcolhatunk a konstruktőri bajnoki címért, és akik mindketten harcolhatnak az egyéni bajnoki címért. Kimi nyilván csak a második szezonjában lesz, ha ez megtörténik, és senki sem várja ezt el tőle” – mondta az osztrák, hozzátéve, Russell ezzel szemben garantáltan készen áll már egy bajnoki küzdelemre.

Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

További tartalmak