Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Wolff: Hamilton egy partra vetett hal a Ferrarinál

Wolff: Hamilton egy partra vetett hal a Ferrarinál

Sky Sports, F1
Megérti Lewis Hamilton ferraris nehézségeit Toto Wolff. Meggyőződése, volt versenyzője a megfelelő autóval még mindig nagy dolgokra lenne képes.

Elmaradó eredmények, keserű nyilatkozatok és kellemetlen és furcsa elnöki kritikák hirdetik, mennyire nem az elképzeléseknek és várakozásoknak megfelelően alakult Lewis Hamilton első szezonja a Ferrarival. 22 versenyhétvége elteltével is az első dobogós helyezésére vár a hétszeres világbajnok az új csapatával, de sokszor érezhető, hogy nemcsak a sikerek, a harmónia is hiányzik még ebből a kapcsolatból.

Toto Wolff 2013 és 2024 között volt Hamilton csapatfőnöke a Mercedesnél, és a hosszú együttműködésük után úgy érzi, kulturális különbségek állnak a ferraris nehézségek mögött.

„Amikor mindig hasonló struktúrák része vagy – hiszen a McLarennél és a Mercedesnél brit csapatoknál volt –, az lesz a normalitás. Brit vagy, ebben a közegben dolgozol. Aztán egy olasz csapathoz mész, amit ilyen szenvedély és érzelmek jellemeznek. Biztosra veszem, hogy úgy érzi magát, mint egy partra vetett hal. Ha viszont alatta van az autó, akkor gyors tud lenni”

– kommentálta Wolff barátja helyzetét a Sky Sportsnak Las Vegasban.

Kiemelte, amennyiben a Ferrari meg tudja teremteni a megfelelő feltételeket Hamilton számára, kétsége sincs afelől, hogy nagy dolgokért harcolhatnak. Akár éppen ellenük, a Mercedes ellen. „Sokat utazunk együtt, elég sok időt töltünk együtt, és jókat nevetünk a furcsa helyzeteken. Olyan autóra van szüksége, amilyet szeret, és akkor még mindig nagyon gyors lehet. Szép lenne, ha ő is harcban lenne” – mondta a csapatvezető.

Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hogy 2026-ban lesznek-e bajnoki ellenfelek, az majd elválik. Addig is Hamilton tovább küzd az első ferraris dobogóért – valamint az ellen, hogy csapata nyeretlenül zárja ezt az idényt. Még a Las Vegas-i hétvége kezdetén, vagyis az újabb csalódást keltő eredményei előtt beszélt arról, hogy egy év vége előtt aratott győzelem igenis sokat számítana a Ferrarinak.

„Elképesztő lenne nyerni egyet. Mindenkinek, aki keményen dolgozott idén. Folyamatosan egyik ütést kaptuk a másik után, de mindig felálltunk. Ez megmutatja a csapat ellenállóképességét, és nagyon büszke vagyok mindenkire, akivel dolgozom”

– mondta a Las Vegasi- időmérőt aztán utolsóként záró, a versenyen pedig a 8. helyre került Hamilton. „Ha lennénk olyan szerencsések, hogy összejönne egy ilyen nagyszerű eredmény, az óriási lökést jelentene mindenki számára a gyárban. Ez a célunk, ezért dolgozunk, erről álmodom, és ezért dolgozunk tovább.”

Miközben a futam után már arról beszélt, hogy semmilyen előrelépést nem reméli Katartól és Abu-Dzabitól, és hogy ezek csak újabb nehéz versenyek lesznek az eddigi 22 után, főnöke, Frédéric Vasseur a versenyt követően egyértelművé tette: „A célunk továbbra is az, hogy nyerjünk egy versenyt a szezon vége előtt. Brazíliában jó volt a tempó, de nehéz volt a verseny. Itt nehéz időmérőnk volt. Mindent össze kell raknunk, tiszta hétvégére van szükség, ha akarunk nyerni. Jövő héten újra megpróbáljuk.”

Borítókép: Frédéric Vasseur, Lewis Hamilton, Toto Wolff és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak