Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Hiba volt Piastrira cserélni Ricciardót”

„Hiba volt Piastrira cserélni Ricciardót”

Crash
A Williams és a Ferrari korábbi sportmenedzsere, a számos lapnál szakíróként is dolgozó Peter Windsor úgy véli, a McLaren hibát követett el Oscar Piastri szerződtetésével, Lando Norris és egy második számú pilóta kettősével ugyanis már az egyéni bajnoki cím is a zsebükben lehetne.

Sokáig úgy tűnt, a 2025-ös szezonban a McLaren kettősének párharca dönti majd el az egyéni világbajnoki cím sorsát, Max Verstappen viszont a nyári szünet után mutatott remeklésével háromesélyessé tette a küzdelmet.

Ennek hatására a rivális alakulatnak többek szerint döntést kellene, kellett volna hoznia arról, melyik versenyzőjét támogatja a hollanddal szemben, ők viszont ragaszkodtak a szabad párharc elvéhez. Peter Windsor egy lépéssel még messzebb ment, szerinte már az hiba volt, hogy a sikeréhes fiatal tehetséget, Oscar Piastrit szerződtették a szintén fiatal és sikeréhes Lando Norris mellé.

A korábbi sportigazgató és szakíró úgy véli, ha Daniel Ricciardo marad az istállónál és egyértelmű második számú pilótaként dolgozik Norris mellett, az egyéni siker már meglenne. „Az első pillanattól kezdve azt mondom, hiba volt Oscart Lando csapattársaként alkalmazni” – mondta.

„Ott volt Daniel Ricciardo, aki nagyon jó párost alkothatott volna Landóval. Ez hasonlított volna Michael Schumacher és Rubens Barrichello vagy Felipe Massa esetleg Max Verstappen és Sergio Pérez kettőshez. Nagyon jól kiegészítették egymást és mindketten sokat adtak hozzá a csapathoz a maguk módján. Ha megtartják ezt a párost, Lando már megszerezhette volna a címet. Viszont nem lennének olyan helyzetben, hogy már övék a konstruktőri cím” – mutatott rá.

Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Windsor szerint az éles bajnoki csata és az, hogy Piastri és Norris szabadon küzdhet a katari diszkvalifikációhoz is hozzájárulhatott. „Az ember úgy gondolná, ha van csapat, ami hagy egy kis tartalékot a futómagasságban egy erre érzékeny pályán, az a McLaren lesz. Ehelyett, mivel Oscar és Lando között még mindig megy a harc, nem tehettek mást, optimálisan futtatták az autót.”

„Ez a helyzet nem ideális a csapat és a mérnökök számára sem. A versengés a garázs két oldalán sosem működik, még akkor sem, ha a boldog, egészséges család mentalitással akarják kezelni. A pilóták roppant versengőek, a McLaren pedig nem futtathat mindent a határon” – magyarázta.

Ami konkrétan a Las Vegas-i Nagydíjat illeti, Windsor szerint a McLarennek ott egy biztos dobogós pozícióért kellett volna hajtania, de a házon belüli csata ezt is megakadályozta. „Mondhatták volna, hogy volt két jó győzelmük és most Las Vegas jön, ami egy kicsit rázós lehet, ne vigyük a határra a futómagasságot, vagy bármi mást, ami problémát okozhat, koncentráljunk Katarra és Abu-Dzabira.”

„Koncentrálunk a könnyebb pályákra. Azt kellett volna csak biztosítani, hogy Lando dobogóra álljon. De ezt nem tehették meg, mert Lando még mindig nyerni akar Oscarral szemben. Visszatérve az első ponthoz, minden, a kizárás is visszavezethető ahhoz a nagyon rossz döntéshez, hogy lecserélték Ricciardót. Ez egy kicsit olyan, mint amikor a Ferrari lecseréli Carlos Sainzot. Nem természetes. Daniel tökéletes csapattárs lett volna Lando számára” – emelte ki.

Borítókép: Lando Norris és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak