Kiábrándító versenyhétvégék után érkezik a Ferrari a 2025-ös szezon utolsó fordulójának helyszínére, Abu-Dzabiba, ahol a kiugró teljesítmény mellett már szerencsére is szükségük lesz ahhoz, hogy elmozduljanak a konstruktőri tabella negyedik helyről.
Ez mindenképpen csalódást keltő azt követően, hogy 2024-ben még a konstruktőri címért harcoltak és csupán néhány ponttal csúsztak le arról a szezonzárón. Innen a cél egyértelmű volt 2025-re, egy szinttel feljebb akartak lépni és hosszú idő után először bajnokként zárni az évet. Ehhez képest huszonhárom forduló során nagydíjgyőzelmük sem volt még.
Egyetlen sikerük Lewis Hamilton sprintgyőzelme a kínai hétvégén. Emellett Charles Leclerc szerzett hét dobogós helyezést valamint egy rajtelsőséget a Magyar Nagydíjon, ahol sokáig harcban volt a győzelemért is, de végül negyedik lett.

A gyengélkedéssel kapcsolatban Frédéric Vasseur, csapatvezető nemrég megjegyezte, a Ferrari gyors váltása is hozzájárulhat ahhoz, a csapat ugyanis már április végén leállította a 2025-ös utó fejlesztését és a szélcsatornás munkálatokat is átállította a „projekt 678-ra” vagyis a 2026-os versenygépre. Ezt követően az idei géphez nem érkeztek jelentős fejlesztések.
A szándék tehát egyértelmű: a Ferrari viszonylag hamar elengedte a sikertelenül kezdődő 2025-ös évet, hogy a lehető legjobb pozícióból vághasson neki 2026-nak, amikor komoly mértékben változnak a karosszériára és a motorokra vonatkozó szabályok is.
A Motorsport szerint a csapat újabb áttörést ért el, már most, december elején: teljesítették a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) töréstesztjét. Ezzel a Ferrari nagyon világos üzenetet küldött: Maranello készen áll arra, hogy előnyből vágjon neki 2026-nak, csúszások nélkül. Egyébként igyekezniük is kell, a 2026-os autók január 26–30. között Barcelonában lépnek pályára az első teszten.














