Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton: Ez a legrosszabb autógeneráció. Semmi sem fog hiányozni belőle!

Hamilton: Ez a legrosszabb autógeneráció. Semmi sem fog hiányozni belőle!

Autoracer, Motorsport Week
Több nagy F1-es szabályváltozást megélt már Lewis Hamilton, de 2022-es autógenerációval nem tudott kibékülni.

Azt beszélik, nem csak a mindenkori csapatának nehézségei okozták Lewis Hamilton gyengébb szezonjait az elmúlt négy évben. Már a Mercedes pedzegette, a brit egyik nagy problémája, hogy nem tudott igazán jól alkalmazkodni a szívóhatású autókhoz. Ők ezzel magyarázták, hogy háromból két évben vereséget szenvedett George Russelltől – és talán ennek lehetett szerepe abban is, hogy a Ferrarinál is elmaradt Charles Leclerc-től.

Most, hogy véget ér a 2022-ben indult F1-es szabályciklus, Hamilton elismerte, nem kedvelte ezt az autógenerációt, ezért nem is fogja visszasírni. A pályafutása során átélt eddigi szabályváltozások listáján sem szerepel előkelő helyen a mostani generáció.

„2009-ben a McLarennél az első napon azt mondták, hogy a szabályok alapján az autó elveszíti a leszorítóerejének ötven százalékát, ezért építettek egy autót, aminek ötven százalékkal kisebb a leszorítóereje. Januárban megérkeztem, és közölték, hogy máris elérték a célkitűzéseiket. Hitetlenkedtem, és azt kérdeztem, biztosan normális-e ez, de mindenki nyugodt volt. Aztán pályára vittük, és… Egyáltalán nem volt leszorítóerő, és nagyon le voltunk maradva. Az akkori tapasztalat nagyon hasznos volt számomra” – tekintett vissza a 2009-es szabályváltozásokra.

A következő megújulást 2014 és a hibridmotorok hozták el. „2014 hihetetlenül izgalmas volt – azért is, mert új voltam még a csapatban, és láttam, milyen elképesztő munkát végeztek az azt megelőző két évben. Aztán 2017-ben az autójuk nagyobbak és szélesebbek lettek, erősebbek voltak, a leszorítóerejük hihetetlen volt” – mondta.

Aztán jött 2022.

„Talán ez a legrosszabb autógeneráció. Nem fog hiányozni belőle semmi. Imádkozom, hogy a jövő évi ne legyen rosszabb”

– hangzott az ítélete.

Lewis Hamilton (Fotó: Ferrari)

Jövőre ismét csökkenni fog a leszorítóerő, de az autók tömege és mérete is, miközben az elektromotor nagyot erősödik. Hamilton nagyon reméli, hogy a jövő szebb lesz – számára és a Ferrari számára is. Fenntartásai azonban a 2026-os autókkal kapcsolatban is vannak.  „A mostani verseny után jön a teszt, aztán visszatérünk a gyárba, dolgozni fogunk a szimulátorban. Nem lesz idő pihenni, karácsony előtt újra edzeni kezdek, és ez lesz a valaha volt legrövidebb téli szünet.”

„Az új autók nagyon mások lesznek, és nehéz megjósolni, mi lesz. Nem szeretnék túl negatív lenni, de nem tudom, fogják-e szeretni. De talán meglepetés lesz mindenki számára. Talán könnyebb lesz előzni, több előzés lesz. Kevesebb lesz a leszorítóerőnk, nagyobb a motornyomaték, talán több lesz a tapadás, mint várjuk”

– fejtegette Hamilton.

Utóbbi, vagyis a nyomaték szerinte esőben problémát fog okozni. „Rosszabb lesz, mint ma” – jósolta.

A motorok sajátosságai miatt a vezetés és a versenyzés mikéntje is változni fog, és szerepet kap a taktikázás, hiszen be kell osztani az elektromotor energiáját. „Ez nagy kihívás, de erről szól a sport. Folyamatos kihívások elé állítjuk magunkat. Ha mindig ugyanazt csinálnánk, könnyű lenne” – állapította meg Hamilton.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Ferrari)

További tartalmak