2024-ben még nem került elég közel hozzá, idén viszont megcsinálta: Lando Norris lett az, aki megtörte Max Verstappen egyeduralkodását a Forma–1-ben. Miközben egyes szurkolóik között talán indulatokat keltett a rivalizálásuk, a két versenyző továbbra is jól megvan egymással. Verstappen emelt fővel, szomorkodás nélkül viselte a vereséget, és elismerősen nyilatkozott mclarenes ellenfeléről – aki pedig egyfajta megtiszteltetésnek érzi, hogy ő ülhet a holland helyére az F1 trónján.
Norris a Sky Sportsnak adott interjúban megerősítette, érzi, hogy Verstappen elismeri és tiszteli őt. „Igen, szerintem így van. Mindenki tudja, hogy jól kijövök Maxszal.”
„Vannak csatáink, kisebb vitáink, de mélyen, legbelül – és teljesen mindegy, kívülről hogy látják ezt – nagyon tiszteljük egymást, oda-vissza, és ez a legfontosabb. Mindig mondunk dolgokat, hogy támadjuk és bosszantsuk a másikat, hogy ellentétet szítsunk – ez része a játéknak. Legbelül, emberként viszont nagyon jól kijövünk, mert ugyanaz a célunk és a végzetünk, és nagyon tiszteljük egymást. Bármit is mondanak mások, ez számít a leginkább, és azt is akarjuk, hogy meglegyen ez a tisztelet”
– mondta ellenfeléről Norris.
Az őrségváltás kapcsán mosolyogva tette hozzá: „Öröm volt átvenni az irányítást. Már így is túl sok volt neki egymás után! Nagyon klassz volt. Tavaly már belekóstolhattam egy kicsit, és idén sikerült. Viszont lesznek még további csatáink a jövőben, és várom már.”
Miközben egy éve Norris volt az üldöző, és ő próbált ledolgozni egy lehetetlennek tűnő ponthátrányt Verstappen ellen, idén fordultak a szerepek, és kicsit összetettebbé is vált a csata Oscar Piastri részvételével. Zandvoort után Norrisnak egy 34 pontos hátrányból kellett fordítania Piastrival szemben, és ez sikerült is neki. Kiemelte ugyanakkor, hogy Verstappen ennél is nagyobb tettet hajtott végre azzal, hogy 104 pontról fordított az ausztrál ellen, és tőle is csak 2 ponttal maradt el a végén.
Norris úgy érzi, Verstappen ezzel csak tovább öregbítette a hírnevét. „Sosem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megtörténik. Nem bíztam benne túlzottan, hogy van rá esély” – mondta a saját fordításáról. „Az idei év viszont bizonyította, hogy minden lehetséges. És nemcsak az én oldalamon, Maxnál is, aki száz pontról jött vissza, ami hihetetlen. Nem is kaphatna több elismerést és tiszteletet ennél, mert többszörös világbajnok, mindent megkapott, de most mégis még nagyobb elismerést kapott azért, amit idén elért egy ilyen nagy hátrány után” – emelt kalapot az ellenfele előtt Norris.













