Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hazudozónak nevezte Hornert Marko – kemény állítások a Red Bull hatalmi harcairól

Hazudozónak nevezte Hornert Marko – kemény állítások a Red Bull hatalmi harcairól

De Limburger, Marca, Racing News 365, Planet F1
Túl későn lépte meg Christian Horner elküldését a Red Bull, és erre ráment Max Verstappen ötödik bajnoki címe – véli Helmut Marko. A búcsúzó tanácsadó hazugsággal is megvádolta a korábbi csapatfőnököt.

Két éven át tartott Christian Horner és Helmut Marko Red Bullon belüli hatalmi harca, a 2025-ös év viszont úgy zárul, hogy már egyiküknek sincs szerepe a bikások Forma–1-es projektjében. A korábbi csapatfőnököt még július elején menesztette az osztrák vezetőség, a tanácsadó Marko pedig a múlt héten jelentette be, hogy nyugdíjba vonul.

Marko a bejelentés óta több interjút is adott – a legpikánsabbat kétségkívül a holland Limburgernek, akiknek könyörtelen egyenességgel beszélt a Red Bullnál zajló hatalmi harcokról és Hornerről.

Az már a kívülállók számára is világosan kirajzolódott a Horner körül 2024 elején kirobbant botrány során, hogy a brit a Red Bull thaiföldi tulajdonosával, Chalerm Yoovidhyával való kapcsolatát próbálta kihasználni arra, hogy még nagyobb hatalomra tegyen szert a cégen belül. Horner többször is próbálta elmozdítani a pozíciójából Markót. Az osztrák most arról beszélt, honnan jött a Red Bull osztrák és thai tulajdonosai közötti állítólagos ellentét.

Oliver Mintzlaff, Christian Horner és Helmut Marko (Fotó: Red Bull)

„A média így állította ezt be, de nem volt ebben semmi személyes. Didivel (Dietrich Mateschitz) együtt alapítottuk meg a Red Bull Racinget 2005-ben. Szerződtettük Hornert csapatfőnöknek, és én felügyelőként voltam jelen. Lényegében mindig is Ausztriáé volt a hatalom, mi döntöttünk.”

„Emlékszem, volt egy parti 2022-ben az Osztrák Nagydíj előtt. Didi is ott volt, de egészségügyileg nem volt jól. Christian odajött hozzám, és azt mondta: »Nem fogja kibírni év végéig.« Attól a pillanattól elkezdett hízelegni Chalerm Yoovidhyának. Amikor Didi pár hónappal később meghalt, mindent megtett, hogy Yoovidhya támogatásával átvegye az irányítást. Én pedig mindent megtettem Ausztria oldalán, hogy megakadályozzam ezt”

– mesélte Marko.

Horner többször is próbálkozott Marko házon belüli meggyengítésével. Ez akkor jött először felszínre, amikor Marko 2023 végén tett egy szerencsétlen kijelentést Sergio Pérezről és a „dél-amerikaiakról”, kisebb botrányt okozva ezzel. Marko szerint az akkori nyilatkozatait meghamisították. „Emlékeznek rá, amikor Sergio Pérez idején állítólag azt mondtam, hogy a mexikóiak kevésbé összeszedettek, mint a hollandok és a németek? Ezt talán ők kreálták. Ahogy 2024-ben elterjesztették azt is, hogy azt mondtam, nem jó a motorunk, és hogy el fogjuk veszíteni a Fordot. Sosem mondtam ilyet.”

„Horner ki akarta ezt használni a felfüggesztésemhez, de aztán Dzsiddában Max (Verstappen) közbelépett, és nem is került rá sor. Többször is bizonyítani tudtuk, hogy Horner hazudik mindenről. Miután Chalerm is rájött erre, átgondolta az álláspontját”

– magyarázta Marko, aki a 2024-es Szaúd-arábiai Nagydíjon került közel hozzá, hogy felfüggesszék.

Christian Horner, Helmut Marko, Max Verstappen (Fotó: XPB)

Amikor idén júliusban elbocsátották Hornert, a Red Bull vezetői egyetértésben hozták meg a döntést. Marko szerint már így is túl későn.

„Valamit tennünk kellett, mert nem teljesítettünk jól a pályán. Egyébként ha korábban megléptük volna, gyorsabban sínre kerültünk volna idén, és Max világbajnok lett volna, erről teljesen meg vagyok győződve. Az utolsó évek Hornerrel nem voltak kellemesek. Piszkos játszmák zajlottak”

– mondta ki Marko.

A fentiekhez azért érdemes hozzátenni, Marko hathatós segítséget adott Horner számára. A 2023-as Pérezről tett kijelentése például a Red Bull saját csatornáján, a Servus TV egyik műsorában, élő adásban hangzott el, így azon nem volt mit hamisítani, legfeljebb fel lehetett fújni. Marko akkor úgy fogalmazott: „Tudjuk, hogy Péreznek gondjai vannak az időmérőn, és hullámzó a formája. Ő dél-amerikai, és nem olyan összeszedett fejben, mint Max vagy Sebastian (Vettel).”

Helmut Marko a Servus TV Sport und Talk című adásában (Fotó: Servus TV)

E megjegyzését többen rasszistának ítélték, amire reagálva Markónak nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie, az FIA-tól pedig kapott egy figyelmeztetést. Marko már akkor állította, hogy valakik felfújták az ügyet, és lejáratókampány zajlik vele szemben. Az osztrák ezt követően egy rövid ideig a versenyhétvégéken sem nyilatkozott a szokásos forrásainak, és állítólag Oliver Mintzlaff Red Bull sportigazgató is haragudott rá. Idén Marko az Andrea Kimi Antonelli szándékos katari elengedéséről tett megjegyzéseivel ismét belefutott egy hasonló helyzetbe.

Azonban nem ez az egyetlen önellentmondás Marko interjújában. Míg a múlt heti korábbi interjúiban azt állította, hogy ő maga döntött az év végi nyugdíjazásáról, sőt, Mintzlaff szerette volna, ha legalább részmunkaidőben a csapattal marad, most arról beszélt a Limburgernek, hogy a Red Bull által kiadott közlemény egy nagy „badarság” volt, és hogy neki gyorsan fel kellett hívnia Verstappent, hogy tőle értesüljön a távozásáról. Mindez nem éppen azt sugallja, hogy sok beleszólása volt a sorsának alakulásába…

Borítókép: Helmut Marko és Christian Horner (Fotó: XPB)

További tartalmak