A Ferrari hivatalosan is megköszönte a munkát Csou Kuan-jünek. A Forma–1 történetének első kínai versenyzőjét azután szerződtette a Scuderia tartalékversenyzőnek 2025-re, hogy Valtteri Bottasszal együtt ülés nélkül maradt, miután a Sauber Nico Hülkenbergre és Gabriel Bortoletóra cserélte őket. Csou tavaly Antonio Giovinazzival osztozott a tartalék szerepkörön: amikor az olasz a WEC-versenyei miatt nem állt rendelkezésre, ő segítette a vörösök munkáját a nagydíjhétvégéken.
A Ferrari a múlt pénteken elköszönt Csoútól. „Hálásak vagyunk Csou Kuan-jünek az elhivatottságáért és a Ferrari tartalékversenyzőjeként végzett munkájáért. Minden jót kívánunk neki a folytatáshoz” – írta a vörös csapat a közösségi oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mindez azonban nem a végső búcsú az F1-től. Csou a hírek szerint már megtalálta a következő munkaadóját: a Cadillac alkalmazhatja őt teszt- és tartalékversenyzőként. Az idén 11. csapatként bemutatkozó amerikaiak a Ferrari erőforrásait és technikai segítségét használják az első éveikben, és eddig minden fronton a tapasztalatra építettek. Állandó versenyzőiknek a mezőnyből 2025-re Csoúhoz hasonlóan kiszoruló Valtteri Bottast és Sergio Pérezt szerződtették – most a kínai csatlakozhat hozzájuk.
Csou menedzsmentjében a Cadillac csapatfőnöke, Graeme Lowdon is érdekelt. A brit szakember évekig segítette a versenyzőt az Alfa Romeónál, és neki köszönhetően Csou versenyben volt a 2026-os ülésükért is.
A Cadillac közzétett egy posztot a közösségi oldalán, ami azt sugallja, hogy hétfőn bejelentésre készülnek. A macskaszemet ábrázoló fotón csak a január 5-ei dátum szerepel, mellé pedig annyit írtak: „A jövő tükre.” A macskaszem bal alsó sarkában fellelhető Csou 24-es rajtszáma és a Cadillac logója is, ami utalás lehet a versenyző érkezésére.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Cadillac korábban már bejelentette, hogy Colton Herta lesz a 2026-os hivatalos tartalékversenyzője. Az amerikainak ugyanakkor nincs még F1-es szuperlicence, ami nehezíti az esetleges éles bevetését… Herta idén a Forma–2-ben versenyez, ott próbálja megszerezni az F1-es engedélyhez szükséges hiányzó pontokat, hogy 2027-től esélye legyen az F1-es debütálásra.













