A Red Bull Racing versenyzőjeként kezdi meg a második Forma–1-es szezonját Isack Hadjar 2026-ban – ez önmagában is sokat elmond a Racing Bullsszal teljesített elsőről. A francia versenyzőben előzetesen talán nem látott akkora lehetőséget a szakma, mint egyes újonctársaiban, például Oliver Bearmanben vagy Andrea Kimi Antonelliben, így sokakat meglepett azzal, milyen sikeresen vette a kategóriaváltás akadályát.
2025 több fénypontot is hozott Hadjar számára, a legragyogóbb kétségkívül a Holland Nagydíjon elért 3. helye volt. A zandvoorti hétvégén már az időmérő edzésen tündökölt azzal, hogy a 4. helyre kvalifikálta magát, aztán másnap meglepő módon végig tartani tudta a lépést Max Verstappennel, majd Lando Norris motorhiba miatti kiesése után az első F1-es dobogóját ünnepelhette – újoncként.
Hadjar a Talking Bull podcastban elárulta, ő titkon végig reménykedett benne, hogy összejöhet számára egy dobogó az idény során, igaz, ő maga sem tartotta ezt reálisnak.
Isack Hadjar és a törött serleg (Fotó: XPB)„A szezon előtt azt mondtam: kell lennie olyan versenynek, ahol… Erős az autónk, de a dobogós eredmény nagyon nehéz lesz a nyers tempó alapján, a Mercedest, a Ferrarit, a Red Bullt legyőzni nehéz. De tudtam, hogy a huszonnégy versenyből lesz olyan, ahol az autó jól fog működni, minden tökéletesen összeáll. De nekem azon a napon ott kell lennem és teljesítenem kell. És megtettem. Akartam ezt a dobogót ebben az évben, de az igazat megvallva nem hittem, hogy meglesz” – mondta Hadjar a Red Bull műsorában.
Zandvoort kapcsán egy mókás élményét is megosztotta, ami arról is árulkodik, mennyire felkészületlenül érte őket végül, hogy dobogósok lettek.
„Ez egy teljesen új folyamat volt számomra. A pihenőszobában voltam Maxszal és Oscarral, és ők már felkészültek erre. Ott volt velük az edzőjük törölközőkkel, át tudtak öltözni, én meg… Kérdeztem az emberem: »Hoztál nekem törölközőt?« Ő meg: »Nem!« »Van egy alsó ruházatod?« Nekik meg teljesen új ruhájuk van, hiszen a dobogó után vizes vagy, ők átöltöznek. Ott van nekik egy erre a célra készített törölköző, amibe belebújnak, hogy át tudjanak öltözni. El voltam képedve. Azt mondtam: »Hű!«”
Váratlan helyzet, új tapasztalat – Hadjarnak nem volt más választása, mint elviselni a kellemetlenül szagos valóságot a szó szerinti pezsgőfürdő után… „A sajtótájékoztatón ezek a srácok illatosak voltak, teljesen frissek, én meg azt mondtam: ez nem igazságos!” – mosolygott a versenyző.
Max Verstappen és Isack Hadjar (Fotó: Red Bull)Kiemelte, ő elraktározta az első dobogójának minden emlékét és élményét – mert az azért még pezsgőszagú ruhában (és a trófeájának eltörése ellenére) is egyértelműen pozitív élmény volt. Az egyik emlékezetes része az volt számára, hogy együtt ünnepelt az őt alaposan eláztató Verstappennel a dobogón. „Az egész versenyen mögötte voltam, sosem maradtam le két másodpercnél többre. Igazi verseny volt. És nagyon sokat tanultam. Nagyszerű volt” – tette hozzá.
Emellett a szurkolók fogadtatása is mély nyomokat hagyott benne.
„Ahogy leparkoltam az autót a hármas tábla mögé, én voltam a legközelebb a közönséghez. Kiszálltam és integettem a közönségnek. És ők reagáltak. Azt mondtam: ez észbontó! Tele lettem adrenalinnal, hiszen emberek ezrei viszonozták ezt az energiát.”
Hadjar tisztában van azzal, hogy az ilyen, feltétel nélküli elismerés, amiben a szurkolók a „hovatartozásuktól” függetlenül részesítették, különleges pillanat az F1-ben. „Ez az újonclét velejárója. Senki sem ismer. Ki kell élveznem ezt az időszakot, mert egy nap reményeim szerint sikeres leszek, és az már más lesz” – utalt arra, hogy nem mindig fog egy emberként tapsolni neki egy egész lelátó az efféle eredmények után.













