Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bearman: Sokat beszélek a Ferrarival, de nem az ülésről

Bearman: Sokat beszélek a Ferrarival, de nem az ülésről

RN365
A Haas fiatal pilótája, Oliver Bearman elárulta, rendszeresen egyeztet nevelőcsapatának, a Ferrarinak a vezetőivel, de nem arról, épp milyenek az esélyei az előrelépésre, hanem az aktuális formájáról és teljesítményéről.

Jól sikerült Bearman első teljes királykategóriás szezonja – főleg annak második fele, amelyben több kiugró eredményt is szállított, ezeknek köszönhetően pedig a bajnoki tabellán a rutinosabb márkatárs, az egyszeres futamgyőztes Esteban Ocon előtt zárt.

Eredményeit látva 2025 végén többen felvetették, Bearman jó pozícióba hozta magát nevelőcsapatánál, a Ferrarinál is, ahol adott esetben már 2027-ben nyílhat előtte ajtó amennyiben Lewis Hamilton visszavonul vagy távozik a csapattól (vagy abban az esetben, ha Charles Leclerc dönt úgy, hogy vált). Ezzel kapcsolatban többször elmondta, a cél valóban az, hogy vörösbe öltözhessen.

Nemrég azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket. Megjegyezte, gyakran beszél a Ferrari vezetőivel, de nem arról, mikor és milyen körülmények között juthat versenyzői üléshez, hanem aktuális formájáról és teljesítményéről csapatánál, a Haasnál.

Oliver Bearman (Fotó: XPB)

„Időről időre leülünk beszélgetni egymással, főleg azokról a kihívásokról, amelyekkel a Forma–1-ben szembesülök” – nyilatkozta Bearman a RacingNews365-nek. „Ez egy nyílt párbeszéd. Fontosnak tartom, hogy elmondjam, mi zajlik nálam, hiszen a papíron látható eredmények nem mindig adják vissza a teljes képet” – tette hozzá.

Azt külön kiemelte, hogy a jövőjéről nem egyeztetnek. „Én csak vezetek. Abban az esetben, ha jól teljesítek, ha jó szinten teljesítek, akkor a többi majd jön magától” – utalt arra, hogy egyelőre azt látja a legjobb útnak, ha az eredmények beszélnek helyette.

Beszélt arról is, hogy bár a Haasnál versenyez, a Ferraritól továbbra is kap szakmai tanácsokat és visszajelzéseket is. „Itt nem pozitív vagy negatív kritikáról van szó, hanem arról, hogy megbeszéljük, milyen kihívásokkal küzdök. Beszélünk az új szabályokról is, hiszen ugyanazt a motort fogom használni, mint az ő versenyzőik.”

Őszintén beszélt arról is, hogy voltak területek, ahol a Ferrari javulást várt tőle, de ezt természetesnek tartja, ahogyan azt is, hogy folyamatosan fejlődik. „Ahogy rutinosabb leszek, úgy javul a teljesítményem is. Ez idővel magától jön.”

Oliver Bearman (Fotó: XPB)
Borítókép: Oliver Bearman (Fotó: Haas/LAT)

További tartalmak