Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A londoni utcáról a plafonra repült a Williams tesztfestésű autója…

A londoni utcáról a plafonra repült a Williams tesztfestésű autója…

Williams, X, Reddit
Mit keres a plafonon a Williams bemutatóautója? Volt rá magyarázat!

Hetekkel ezelőtt jelentette be a Williams, hogy február 3-án rántja le a leplet az idei autója végleges festéséről. A csapat úgy döntött, hogy az első barcelonai teszten egy átmeneti festéssel küldi pályára az FW48-asát. A fehér alapon kék dizájnt a szurkolóik szavazták meg: hat tesztfestés közül választhatták ki a végső befutót.

E festés azonban nem Barcelonában tűnik fel először a valóságban. A közösségi oldalakon a minap megjelentek felvételek egy plafonról lógó autóról, ami már ezt a „köntöst” viselte.

Fotó: Marcus Darryl/Instagram)

Szárnyalásról szó sem volt. Ahogy azt az alábbi videók mutatják, a bemutatóautót egyáltalán nem is lehetett olyan könnyű feljuttatni a magasba. A jelek szerint az épületbe vitele is okozott némi nehézséget. Mindenesetre bizarr látvány volt, ahogy egy F1-es autót két kerekére állítottak London utcáin – és az is, hogy egyáltalán négy embernek sikerült megemelnie a nyilvánvalóan nem igazi versenygépet….

A fenti hadműveletre és a Williams levegőbe emelkedésére egyébként a londoni One Marylebone nevű rendezvényközpont épületében került sor (a fenti első fotók készítője meghívott vendégként volt jelen), az apropót pedig az jelentette, hogy a csapat két versenyzője, Carlos Sainz és Alexander Albon ott mutatta be a csapat új ruhakollekcióját, amit időközben már árulni is kezdtek a honlapjukon. Az új sapkákon, pólókon és pulóvereken immáron a Williams megújult logója és neve látható. A csapat reaktiválta a régi idők előre döntött W-betűjét, a nevét pedig Williams F1 Teamre változtatta.

Új ruhája tehát Sainzéknak és az autójuknak is van már. Utóbbi viszont még át fog öltözni egyszer, miután lejött a plafonról…

Borítókép: X/Instagram

További tartalmak