Sokan féltették a saját motorprojektbe kezdő Red Bullt, hogy újoncként úgy járhat az új szabályrendszer kezdetén, mint 2015-ben a Honda. Eddig azonban szó nincs aggasztó nehézségekről. Miközben a motorgyártók másik újoncát, az Audit hétfő után szerdán is megakasztották műszaki hibák (azt persze nem tudni, hogy ezek mennyire voltak motorgondok), a Red Bull csapatai eddig fennakadások nélkül gyűjtögethették a kilométereket.
Szerdán csak a Racing Bulls futott a Red Bull-Ford Powertrains erőforrásával, és Arvid Lindblad egészen 120 körig jutott vele. A 8 versenyző közül ezzel az újonc neve mellé került a legtöbb kör.
„Igazán jó volt. Örülök, hogy ma mehettem. A terv az volt, hogy tegnap megyek, de az eső miatt csúsztunk. Nagyon izgatottan vártam, hogy ma reggel végre jöjjön az első igazi tesztem. Igazán élveztem a napot. Nem voltak gondjaink, és ezért mindenkinek jár az elismerés a VCARB-nál, az RBPT-nél és a Fordnál. Végigmentünk a programunkon. Még van mivel foglalkozni, de jó nap volt” – mondta a brit színekben versenyző tehetség.
A motor kapcsán kiemelte: „Vannak dolgok, amiken lehet még javítani, de lenyűgöző volt. A legfontosabb, hogy semmilyen megbízhatósági gondunk nem volt. A problémák, amikről beszélek, viszonylag kicsik. Lehet rajtuk javítani, de ez sokkal jobb, mint amire számítottam. Nagy elismerés mindenkinek az RBPT-nél és a Fordnál, hogy így összerakták és eljutottak idáig!”
Red Bull RB22 (Fotó: Red Bull)Kalapot emelt a motorgyár előtt Tim Goss, a Racing Bulls technikai igazgatója is. „Igazán sikeres nap volt. Egy ilyen első teszten csak annyi a célod, hogy kimenj és körözz, és mi pontosan ezt tesszük. Minden új, az aerodinamika, a biztonság, az erőforrás, a gumi, az elektronika, minden változott. Sosem láttunk ilyet korábban az F1-ben. Ezek után igazán lenyűgöző látni, hogy csak kimegyünk és sikeresen körözünk – mi és a testvércsapatunk is.”
„Igazán lenyűgöző munkát végzett a Red Bull-Ford Powertrains! Teljesen újoncok a Forma–1-ben, és a legelső napon közel kétszáz kört mentek. Könnyű magától értetődőnek tekinteni ezt a szintű megbízhatóságot, de ne becsüljük alá ezt az eredményt!”
– mondta Goss.
Kiemelte, a motor kezelhetőségével is elégedettek. „A vezethetőség igazán jó. Valójában fantasztikus. Nehézséget csak az energiagazdálkodás jelent, de alighanem minden csapat számára. És ez körről körre, kanyarról kanyarra változik. Próbáljuk kitapasztalni, mi a legjobb, és a versenyzők is próbálnak hozzászokni.”
Egy higgadt és profi újonc
Lindblad miatt a délután folyamán egyszer lendült a piros zászló, ám utána hamar visszatért a pályára, ami arra utal, hogy nem voltak komoly problémái. „Az első napon csak gyűjteni akartuk a köröket. A második napon délelőtt aerodinamikai szempontból hangoltuk az autót, feltettük rá a mérőrácsokat. Próbáltuk felmérni, hogy mink van, és ellenőriztük az autó gyári felkészítését. Aztán csak következetességre és sok körre törekedtünk, hogy a versenyző és mi is elkezdjük kiismerni az erőforrás, az autó és a gumik együttes működését” – magyarázta a programjukat Goss.
Arvid Lindblad (Fotó: Racing Bulls)Bár Lindbladnak kevés tapasztalata van a korábbi F1-es autókról, a mostani változásai így is szembetűnőek voltak számára. „Élveztem. Nagyon más vezetni. Izgalmas és élvezetes… nyilván az F1-ben vezetni is, de az is, hogy ilyen más. Más az érzés, gondolkodnod kell rajta, hogyan adhatnál pluszt, hogyan hozhatnád ki a legtöbbet az autó különböző részeiből. Más vezetni. Ez egy utazás mindenki számára, hiszen nagyon más, mint tavaly volt. Együtt tanulunk.”
Lindbladnak azonban nemcsak az autót kellett szoknia, hanem a tudatot is, hogy immáron teljes értékű F1-es versenyző. Megkérdezték, mennyire érzi magát felkészültnek.
„Nem tudom. Sokat kell tanulnom. Nem igazán tudom, hogy teljesen felkészültem-e. Nem igazán foglalkozom ezzel. Inkább azzal foglalkozom, hogyan készülhetnék fel jobban, hogyan tanulhatnék, hogy a lehető legjobb formában érkezhessek Melbourne-be. Keményen dolgozom a csapattal, a szimulátorban, a pályán, a mérnökökkel. Igyekszem szivacsként tanulni.”
Goss eddig elégedett a brit hozzáállásával. „Nagyon nyugodt, nagyon profi, és nagyon egyenesek a visszajelzései. Ilyen fiatalon ez igazán lenyűgöző. Csak próbált hozzászokni az autóhoz, erről szólt a tesztje. Nagyon más az autó, nemcsak a vezethetősége, az energiahasználat módja is. Nagyon higgadt, nyugodt és profi. Nagyon egyszerű és világos véleményt mond az autóról. Lenyűgözött” – értékelte Lindbladot.
A folytatás kapcsán elmondta: „Izgatottak vagyunk. Ez egy új szakasz. Eddig az autó elkészítésén dolgoztunk, most végre futtatjuk és a való életben mérjük fel. Izgalmas. Nagyon sok a változás, sok mindennel lehet kísérletezni, nagy terünk van a kreativitásra. Csak próbáljuk javítani a teljesítményt. Mindenki kész a küzdelemre. Fantasztikus lesz!”
A Racing Bullsnak már csak egy tesztnapja maradt. Hogy csütörtökön vagy pénteken zárják-e le a hetüket, az reggel dől el.













