Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újra a McLarennel tesztelt az F2 bajnoka

Újra a McLarennel tesztelt az F2 bajnoka

McLaren
Ismét királykategóriás autót vezethetett a Forma–2 tavalyi bajnoka, Leonardo Fornaroli. A McLaren tesztpilótájaként dolgozó olasz versenyző a Brit Nagydíj állandó helyszínén, Silverstone-ban gurult pályára.

Fornaroli sokáig F1-es hátszél nélkül versenyzett a kisebb kategóriákban, de így is fel tudta hívni magára a figyelmet, hiszen 2024-ben megnyerte az F3-as bajnokságot, tavaly pedig újoncként ért csúcsra a Forma–2-ben.

Ezzel megcsinálta a duplát, amit eddig csak olyan versenyzők vittek végbe, akik rövid időn belül bekerültek a királykategóriába. Fornaroli az év végén kezdett tárgyalásokba a hírek szerint több istállóval is, végül pedig a McLarennel kötött szerződést, amelynek értelmében a címvédő alakulat teszt- és tartalékpilótája lesz.

Az olasz most egy átfogó felkészítőprogramban vesz részt, amelynek részeként a versenyhétvégéken a csapattal dolgozik, részt vesz az egyeztetéseken, fizikai edzéseket is kap valamint pályateszteken is pályára gurulhat. Idén már két alkalommal is autóba ült.

Richard Verschoor, Leonardo Fornaroli és Christian Costoya (Fotó: McLaren)

Az olasz legutóbb a McLaren 2023-as autóját, az MCL60-ast vezethette a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályán. Fornaroli összesen 68 kört teljesített (összesen 393 km-t) és főként a hosszú etapokra és az alacsony üzemanyagszintű menetekre koncentrálva, miközben a kemény és a lágy gumikeverékeket is kipróbálta.

Tesztjét a csapat az első teszt „továbbfejlesztett változatának” nevezte. „Ez egy újabb jó nap volt a pályán. Fantasztikus érzés volt ismét az MCL60 volánja mögé ülni. Silverstone az egyik kedvenc pályám, hálás vagyok a McLarennek, hogy itt vezethettem újra egy F1-es autót” – nyilatkozta az olasz.

„Mivel ez már a második tesztem volt, a program is összetettebb volt: kipróbálhattam különböző beállításokat és eltérő üzemanyagszintekkel is mentem, ami sokat segít abban, hogy jobban megértsem, hogyan kell vezetni egy Forma–1-es autót. Nagyon elégedett vagyok a nappal, és sikerült tovább fejlődnöm az előző teszthez képest” – folytatta.

Mivel a csapatoknak 2026-ban is kötelező átadni legalább négy szabadedzést újoncaiknak, várható, hogy Fornaroli idén hivatalosan is bemutatkozik a királykategóriában. Mellette Patricio O’Ward lesz még bevethető a címvédőnél, aki korábban már több edzést is kapott, és jelenleg is tartalékos.

Leonardo Fornaroli (Fotó: McLaren)
Borítókép: Fotó: McLaren

További tartalmak