Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Alonso elégedett a B-autóval: Sokkal jobb lett az Aston Martin – jó a hangulat a csapatnál

Alonso elégedett a B-autóval: Sokkal jobb lett az Aston Martin – jó a hangulat a csapatnál

F1
Lance Stroll alkatrészhiány miatt kénytelen volt lemondani egy szabadedzésről, de az Aston Martinnál így is jó a hangulat a B-autó pénteki debütálása után. Fernando Alonso is eleresztett pár mosolyt.

Megújult az Aston Martin autója a hétvégi Magyar Nagydíjra – és ahogy Lance Stroll Spában mondta, csakis jobb lehet az előzőnél… Az első jelek alapján úgy tűnik, az is, igaz, a kanadainak most még meggyűlt vele a baja. Az első szabadedzésen Strollnak eltört a bal hátsó felfüggesztése, ezért a pálya szélén állt meg. A második szabadedzésre nem is tudták helyrehozni a versenygépét, így arról teljes egészében lemaradt.

Az Aston Martin nagykövete, Pedro de la Rosa elárulta, ebben meghatározó szerepe volt annak a ténynek, hogy bár a két autóra való fejlesztésekkel elkészültek a hétvégére, tartalékalkatrészekből és elemekből csak kevés áll rendelkezésre.

„Van elég ahhoz, hogy helyrehozzuk, de igazán kevés alkatrészünk van. Ez a fő oka annak, hogy Lance-t nem tudtuk kiküldeni a második edzésre. Igen, nagyon korlátolt számú elemünk van, főleg aerodinamikai oldalon. A versenyzők tudják ezt, ezért csak próbáljuk mindenféle pályán kívüli dolog nélkül letudni a versenyt…”

– mondta a korábbi versenyző.

E helyzet persze már nem új számukra: év elején az akkumulátorokból volt kevés, versenyeket is adtak fel emiatt…

Fernando Alonso autója mindeközben tökéletesen működött a két edzés során, és teljesített is vele 42 kört. Ígéretesebbnek az első edzésen elért 13. helyezése tűnt, igaz, a délutáni visszaesése a 19. helyre (3 másodperc hátránnyal) kissé csalóka, mivel az FIA pályaelhagyás miatt törölte a leggyorsabb körét. Az 1:21,348 másodperces eredménnyel a 17. helyen zárt volna.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso elégedetten szállt ki az autójából. „Úgy működött, ahogy vártuk. Nehéz volt mindent kihozni a körből a piros zászlók és a forgalom miatt. Talán van még benne, de talán a többiek is így vannak ezzel. Holnap kiderül. Mi az új elemek tesztelésével foglalkoztunk, próbáltuk megtalálni a beállítási irányt, ami talán teljesen eltérhet attól, amit az utóbbi pár hétvégén alkalmaztunk. Szerintem többet is kihozhatunk belőle holnap, főleg az időmérőn” – értékelt Alonso.

Megkérdezték, rutinos rókaként bizonyára pár kör alatt ráérez, hogy egy autó előrelépést jelent-e.

 „Mindenképpen. Sokkal jobb volt. Az autó jobban tapad az aszfalthoz, könnyebb vezetni, uralod a tapadást a kanyarokban. Kiszámíthatóbb. Könnyebb vele. De még mindig hosszú az út. Ez még csak az első lépés. Találnunk kell még teljesítményt, mind a karosszéria, mind a motor terén. Zandvoort jó teszt lesz számunkra az új motorral. Lépésről lépésre haladunk, de egyértelmű jó az irány.”

„Jobbnak tűnik. Nagyjából olyan, amilyennek vártuk. Ez a legbiztatóbb benne: amit vártunk az autótól, az a valóságban is visszaköszön a pályán. Erre a fajta korrelációra van szükség a jövő évi projekt szempontjából is. Most jó a hangulat a csapaton belül” – emelte ki a kétszeres világbajnok.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

De la Rosa szerint is elégedettek lehetnek az új csomag debütálásával. „Ígéretes az eddigi eredmény. Sok időt vesztettünk a pályán a Lance autóján fellépő probléma miatt, de így is vannak adataink Fernandótól. Ezeket most ki fogjuk elemezni, és remélem, kicsit sikerül tökéletesítenünk a beállításokat. A versenyzők még nem voltak teljesen elégedettek elsőre. Összességben működnek a fejlesztések, és eddig ígéretes.”

„Ez jó irány. Azt hozza, amit vártunk, és ez ígéretes. Meglátjuk az esti elemezések során, hogy mennyire felel meg a szimulációinnak. Remélem, holnap is sikerül javulnunk, többet tudunk meg arról, hogyan használjuk az autót, és a versenyzők is jobban érzik majd magukat benne” – mondta a spanyol.

Arról is beszélt, hogyan dolgoztak pénteken egy ilyen nagy csomaggal. „Egy új autónál nem lehet siettetni a dolgokat. Az első edzésen meg akartuk érteni a csomagot, állandó tempóval mentünk, gyűjtöttünk aerodinamikai adatokat. A második edzésen aztán próbáltuk tökéletesíteni a beállításokat az első tanultak alapján. Emellett csináltuk a szokott programok: menetek a két keveréken, aztán a hosszú etapok, hogy lássuk, milyen hatással vannak a fejlesztések a gumikopásra, és milyen a kopás sok üzemanyaggal.”

„Összességében szerintem mindent egészen jól lefedtünk, és Fernando oldalán megbízható volt az autó. Lance-nek sajnos zárkóznia kell holnap. De szükségünk lesz az ő visszajelzéseire is” – mondta De la Rosa.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak