Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Ez elektromos esemény, nem verseny” – a mesterséges intelligencia rabjai lettek az F1-es versenyzők?

„Ez elektromos esemény, nem verseny” – a mesterséges intelligencia rabjai lettek az F1-es versenyzők?

F1, The Race, Racing News 365
A mesterséges intelligencia átvette az irányítást a Forma–1-ben? Spában sokan panaszkodtak az „önfejű” elektromotorjukra, és a helyzet egyre inkább bosszantja a versenyzőket.

Már év elején is többször rácsodálkoztak a Forma–1-es versenyzők, hogy váratlan pillanatokban túl kevés vagy éppen túl sok energiát adott le az elektromotorjuk. Oscar Piastrit Melbourne-ben egy váratlan löket küldte a falba a rajtrácsra vezető körén, Charles Leclerc Kínában állt értetlenül az egyenesben összeszedett időveszteség előtt, amiről kiderült, annak köszönhette, hogy egy kanyarban előtte kicsit korrigálnia kellett.

Bár az előzésmódot úgy emlegetjük, mint korábban a DRS-t, lényeges különbség a kettő használatában, hogy míg utóbbi gombnyomásra aktiválódott, addig előbbi magától, a mód automatikus aktiválásán keresztül biztosítja a többletenergiát a támadóknak. Általánosságban is így működik a mai F1-es elektromotor amely a teljes erőforrás teljesítményének közel felét biztosítja.

A rendszer magától tanul, lényegében egyfajta mesterséges intelligencia működteti. A versenyző fut egy kört, a szoftver mindent feljegyez, aztán optimalizálja az energiafelhasználást. A gond ott kezdődik, amikor a körök során valami váratlan zavarja össze a számításokat. Márpedig efféle váratlan tényező elég gyakran előáll egy verseny során. Egy kis korrigálás itt, javuló tapadás a kanyarokban ott, lekörözés, baleset-elkerülés, és máris borulnak az addigi számítások.

Verseny helyett „elektromos esemény”…

Az energiaszegés Silverstone és Spa megmutatta, ez a mesterséges intelligencia miként bolygatja meg a versenyzést és kergeti őrületbe a versenyzőket. A spái rajt után többen nem értették, hová tűnt az energiájuk az 1-es és az 5-ös kanyar kanyar közti hosszú padlógázas szakaszon. George Russellt egész hétvégén hibásnak bizonyuló kódolás hátráltatta. Isack Hadjar azért nem tudott normálisan felkészülni a szélárnyékadásra Max Verstappennel az időmérőn, mert tudta, ha a holland bevárásakor elveszi a gázt, az egész rendszer újrakalibrálja magát, és talán nem biztosítja neki a várt energiát a gyorsítás után.

Nem véletlen, hogy a versenyzők ebben a két hétvégében sokat panaszkodtak a szabályokra és a kialakult helyzetre.

Sergio Pérez a Magyar Nagydíj csütörtökjén lemondóan jelentette ki:

„Belgium egy elektromos esemény volt. Nem is lehetett igazi versenynek nevezni. Igen, az egész az energiáról szólt, arról, hogyan használod. Nem volt Forma–1-es verseny.”

A Cadillac versenyzője szerint fájó ez a helyzet. „Igen, nagyon. Az egyik legjobb pálya (a spái). De most a Forma–1 számára nem alkalmasak ezek a pályák.”

A kritika Pérez szerint nem meglepő a versenyzőtársak részéről. „Nos, ennyit tehetünk. Szeretjük ezt a sportot, azt akarjuk, hogy jó legyen. De realistának kell lennünk. Úgy gondolom, a belga pálya volt eddig a legrosszabb. Nem is az időmérőről vagy a szabadedzésekről szólt, hanem csak az energiáról, nem igazán a teljesítményről.”

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

A versenyzőket csütörtökön arról kérdezték, úgy érzik-e, hogy helyettük a mesterséges intelligencia kezében van az irányítás. Charles Leclerc elmondta: „Vannak helyzetek, amikor igen. Nagyon apró finomításoknak is komoly hatásuk lehet az erőforrásra a kör folyamán, és néha versenyzőként semmit sem tehetsz. De amikor minden működik, akkor a versenyző irányít, ő tudja, hogyan vezethet hatékonyan. Mindenképpen trükkös szabályok ezek.”

Oscar Piastri hetek óta kritizálja a szabályrendszert. Spában azt mondta, ami most megy, az a versenyzés egy pocsék formája. A versenyzők szerinte több helyzetben csak utasok az magától tanuló program mellett. „Néha igen. A spái vagy silverstone-i pályán rosszabb. Itt nem számítok annyi problémára, mert az egyenesek sokkal rövidebbek, és még ha lesznek is különbségek, sokkal kisebbek lesznek” – mondta a Hungaroringről.

„Azon nehéz átlépni vezetés közben, hogy az erőforrás az egyenes vége előtt elveszíti a teljesítményének lényegében felét. Spában a középső szektor nagy részét csak a belső égésű motorral teljesítettük, nem segített rá az akkumulátor, ami furcsa érzés volt. Egyes kanyarokban csak bizonyos teljesítmény állt rendelkezésre, másokban a maximális.”

„Spa különösen frusztráló volt. Nemcsak számomra, sok versenyző számára, mert a kódolásban megjelenő kis különbségek és a motor működése eléggé meghatározta a köridőt. Főleg a mezőny elején, ahol kilenc század döntött négy pozícióról. Kilenc század bőven benne volt abban, amire a versenyzőknek nem volt ráhatásuk” – fejtegette az ausztrál.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Az MI kezében

Elmondta, bizonyos fokig az előző hibrid motoroknál is jellemző volt e mesterséges intelligenciával való tanulás folyamata, csak nem volt ekkora hatása. „Amikor a Forma–1-be kerültem, a motorok már nagyon kiforrottak voltak, de az azért járó büntetés, hogy kicsit rosszul csináltál valamit, kisebb volt, mert olyan kis arányban járult hozzá az összteljesítményhez. Idén lényegében ez adja a teljesítményed felét, és az apró különbségek, vagy ha valami nem megy tökéletesen, óriási hatásúak, főleg egy olyan pályán, mint a spái.”

„Ami a kérdést illeti, nem, nem mi irányítjuk, hogyan történjen az erőleadás. Megnyomhatod a plusz energiát biztosító gombot, de az inkább az előzésre kell, mintsem az időmérős körre. Ahogy Spában is mondtam, vannak olyan eltérések, amikre nincs ráhatásod, és ez frusztráló tud lenni. Biztosra veszem, hogy lesz javulás. Azt nem várom, hogy teljesen megszabadulunk tőle, de a gyártók egyre jobban megismerik a szabályokat és azt, mit tud és nem tud a kódolás, és remélhetőleg javulni fog.”

Piastri szerint azzal, hogy az F1 a következő két évben 60-40%-ra módosítja a belső égésű motor és az elektromotor teljesítményarányát, csak javulás lesz, nem megoldás.  „Úgy vélem, valamilyen mértékig mindaddig szerepet fog játszani, amíg ezekkel a motorokkal versenyzünk. Minél kisebb lesz az elektromotor aránya, annál kisebb lesz a hatása. De a motorszabályokon belül jelenleg sok a korlátozás és előírás, és sok dolgot kell számításba venni. Jó lenne egy kis szabadság, ami kicsi megoldást jelenthetne. Ennek hatása van a biztonságra, a véletlenszerű sebességekre. Amíg ezek lesznek a motorok, ennek szerepe lesz, de idővel jobb lesz. Hogy mennyivel, az majd elválik.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

Lando Norris szerint sok szabály és korlátozás egyszerűen értelmetlen, versenyzői szempontból nehezen érthető. „Néha nehezebb megérteni. Sok furcsa szabály van, aminek semmi értelme. Van olyan szabály, amin az FIA péntekről szombatra változtatott. Egy bizonyos tempónál – azt hiszem kétszáztíz kilométer/óra volt – ha elemeled a gázt és újra ráléptél, az korlátozta a belső égésű motor és az akkumulátor közötti működést, és lényegében energiát pazaroltál el. Még mindig vannak szabályok az előzésnél: ha kifogysz az energiából és lekapcsol a motor, és elemeled a gázt, mert el kell kerülnöd valamit, akkor újra elkezdi használni az akkumulátort valamiért. Ez történt nálam Japánban, amikor előztem és ezzel csak energiát pazaroltam.”

„Még mindig sok dolog van tehát, aminél felteszed a kérdést: miért van ez egyáltalán? És még mindig vannak problémáink, ahogy láttuk Spában is. Még ha a kódolás pontosan ugyanolyan is, bizonyos dolgoknak nem kéne megtörténniük. Valamit még mindig kicsit másképp csinál, és amikor te csinálsz valamit kicsit másképp egy hét kilométer hosszú körön, annak hatása egészen nagy lesz.”

„Vannak megbeszélések, amikről úgy jövök ki: »Nos, mit is csinálok?« Van, hogy vezetés közben lassabb vagy, mégis visszanyered az előnyödet, és van, amikor azt kérdezed, miért fogyott el az energiád, miközben azért, mert három méterrel többet mentél itt vagy ott, vagy ki kellett kerülnöd egy autót, ezért húsz százalékkal kevesebb energiád van.”

„Silverstone-nal és Spával talán már túl vagyunk a legnehezebb pályákon, szóval a legrosszabbat talán már láttuk. Legalábbis remélem, hogy így lesz. Itt rendben lesz. Lényegében mindenhol leadhatjuk az energiát, de egyes részeken még így is nehéz lesz. Vannak problémák, amiket könnyebb megoldani, és remélem, a szezon folyamán vagy jövőre sikerül is. De még mindig vannak dolgok, amiktől csak úgy szabadulhatnánk meg, ha az egész akkumulátort kukázzuk…” – mondta ki a címvédő.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Max Verstappen ennek kapcsán állapította meg: „Van, hogy nem jelentheted te a különbséget. Nem engedik, hogy te légy a döntő, mert egyszerűen büntetni fog a következő egyenesben.”

Charles Leclerc szerint helytálló a kijelentés: a gyorsabb, agresszívebb versenyzőket bünteti ez a rendszer. „Egy gyors versenyző szerintem minden autóban gyors. Hogy ezeknél az autóknál több-e a kiszámíthatatlanság? Igen. És szerintem a határok feszegetéséért nem jár akkora jutalom, mint korábban, mert amikor túllépsz a határon, amikor kipörög a kerék, energiát pazarolsz el, mert nem előre haladsz, hanem az energiát használod. Ettől kevésbé természetes, kicsit gondolkodós játék lesz, és vissza kell fognod magad, hogy ne menj el a határig, ami nem az én kedvenc tevékenységem… De abból kell kihoznunk a maximumot, amink van.”

Bortoleto: A gyors versenyző most is gyors versenyző

Miközben a versenyzők többsége érezhetően elégedetlen, azért találni olyat is, aki nem az. Gabriel Bortoleto szerint nincs semmi baj azzal, hogy az F1 ilyen nagy szerepet engedett a mesterséges intelligenciának és a szoftvervezérlésnek.

„A Forma–1-ben vagyunk, a jövő technológiáját fejlesztjük. Ha nem használjuk ki a világ minden elérhető technológiáját, akkor nem is tudom, miről szól az F1.”

„Az emberek manapság szeretnek panaszkodni, hogy a versenyzőknek túl sok a dolguk. Most van, ami helyettünk csinálja, és azért panaszkodunk, hogy helyettünk csinálja. Szóval én elégedett vagyok azzal, ahogy van. Jó, hogy egy szoftver képes alkalmazkodni magától, átlátni, mennyi energiát adsz le a kör során, és alakítja magát egyik körről a másikra. Nem gondolom, hogy változtatni kéne ezen. Ez az őszinte véleményem” – védte meg a csapata, az Audi által is védelmezett szabályokat a brazil.

Gabriel Bortoleto (Fotó: XPB)

Hozzátette, a versenyzőknek mindig alkalmazkodniuk kellett az autójukhoz, és ez idén sincs másképp. „Tudnunk kell alkalmazkodni ezekhez az autókhoz és ahhoz, ahogyan vezetni kell őket. Ezért csináljuk, amit, ezért mi vagyunk az a huszonkét versenyző, aki az F1-ben van.”

„Azt látod, hogy Verstappen vagy Hamilton lassú idén? Azt látod, hogy Leclerc lassú? Én nem látom őket lassúnak. Továbbra is nagyon versenyképesek, szóval nem mondanám, hogy a gyors versenyző lassú lett. Lewis jobb, mint tavaly volt, Max még mindig őrületesen teljesít, Lando a világbajnok, és még mindig gyors, amikor nem robban le. Nem hinném, hogy a múlt évi lassú versenyzők lettek a gyorsak, a gyorsak pedig a lassúak. Ez még mindig versenyzés”

– érvelt Bortoleto.

Verstappen ebben egyetértett vele. „Igen, igaza van. A vezetési stílus mindig aszerint változik, mi a leggyorsabb. Mondhatnám azt, hogy így vezetem az autót, és elárulhatom, Spában fél másodpercet veszítenék ezzel. Igaza van, alkalmazkodunk.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Fernando Alonso eközben arra világított rá, hogy a versenyzők sosem voltak teljesen mindennek az urai, a korábbi autóknál sem. „Nem hinném, hogy mindenről a versenyzők döntöttek volna. Ott volt a kipörgésgátló és más kisegítőeszközök. Minden csapatnak más volt, másképp fejlesztették. Ráléptünk a gázra a kanyar kijáratánál, és egyes autók jobbak voltak, mint mások. Ez nem nyers versenyzői tehetség. Ugyanez volt a rajtoknál is. Huszonöt éve végzem a rajtokat, és sok különböző szabályunk volt. Végső soron mindig voltak autók és csapatok, amik jobban rajtoltak mindkét autójukkal.”

„A csapatok mindig mindenből kihozzák a maximumot. De igen, a jelenlegi szabályok mellett az erőleadást muszáj lesz megoldani és javítani. Szerintem ez világos. A szabályrendszer elején járunk, az első évben, és máris 2030-ról és 2031-ről, a V8-as motorról beszélünk…”

„A következő évre már elfogadták a szabályokat a motoroknál. Lesz előrelépés, és a csapatok, a sport, mindenki tisztában van ezzel. Bízom benne, hogy jobb lesz a jövő, ahogy jobban kiismerjük az autókat és a szabályokat” – mondta a veterán.

Borítókép: XPB
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak