Öt versenyző visszakapta az autóját az első szabadedzésen résztvevő fiataloktól a Magyar Nagydíj második szabadedzésére, egy viszont elveszítette. Lance Stroll törött bal hátsó felfüggesztéssel zárta rövidre az első tréningjét, és csapata nem tudta megoldani a problémát a második gyakorlás kezdetéig.
A fejlesztésekkel átalakított AMR26-os még az edzés elején is az emelőn állt a garázsban, váltó, hátsó szárny és felfüggesztés nélkül. Nem jó előjel a kezdés előtt. Adrian Newey a szabadedzések között megtartott sajtótájékoztatón elmondta: „Mindenki lázasan próbálja megtudni, mi romlott el, és amint kiderítjük, csak akkor tudjuk megmondani, hogyan tovább. Hamar lépnünk kell ahhoz, hogy készen álljunk a második szabadedzésre.”
Végül egyáltalán nem álltak készen. Stroll helyett csak egy közlemény érkezett az Astontól:
„Sajnos Lance nem vesz részt a második szabadedzésen. Nem volt elegendő idő az első szabadedzésen keletkezett kár helyreállításához.”
Charles Leclerc edzés végén leálló Ferrarija ezzel szemben elkészült a második gyakorlásra. A csapat nem erősítette meg, hogy váltóhiba történt a monacóinál. „Nem egészen” – közölték sejtelmesen a kérdésre, váltóproblémáról volt-e szó.
Lance Stroll Aston Martinja(Fotó: XPB)A vörös autók ettől függetlenül ott folytatták, ahol az első órában abbahagyták – csak ezúttal Lewis Hamilton diktálta a tempót. A közepes gumikon teljesített első etapok végén a brit egy 1:19,585 másodperces időeredménnyel állt az élen, 0,135 másodperccel megelőzve csapattársát. A harmadik ismét Max Verstappen volt, de már bő fél másodperces hátránnyal. A Mercedeseknek nem ment. Egy másodperc körül mozgott a hátrányuk.
Ahogy már az előző edzésen, úgy most is sok hibát, blokkolást és kicsúszást láthattunk a versenyzőktől. A helyszínek is ismerősek voltak. Az első kanyarban többen is blokkoltak is kicsúsztak, Charles Leclerc többször is. Láttunk kicsúszást Isack Hadjartól és Oscar Piastritól a 11-es kanyarban, és az utolsó jobbos is sokakon kifogott, például Lando Norrison.
A poros pálya, a szél és a hátsó gumik kör végi túlmelegedése együttesen okozott komoly fejtörést a résztvevőknek. Nem véletlen, hogy sokan panaszkodtak az autó furcsa viselkedésére, egyensúlyproblémáira. Pierre Gasly úgy érezte, az Alpine eleje teljesen elromlott, George Russell és Andrea Kimi Antonelli is szétcsúszott egyensúlyt emlegette, a bajnoki éllovas a hátsó tengely blokkolásával is küzdött.
Szembetűnő volt a Mercedesek szenvedése. Russell már az első órában sem volt meggyőző. „Rettenetes, az autó egyáltalán nincs egyensúlyban” – jelentette csapatának. Antonelli pedig azt mondta: „Istenem, mi történik? Majdnem megpördültem a fékezéskor.”
Oscar Piastri kicsúszása a Jean Alesiről elnevezett 11-es kanyarban (Fotó: Formula1/X)24 perc elteltével már a lágy gumikon érkeztek az autók. Lando Norris állt az élre egy 1:19,228 másodperces körrel, Verstappen 0,193 másodperces hátránnyal zárkózott fel a második helyre. Russellnek nem sikerült ennyit javítania: hiába a lágy keverék, Hamilton közepes gumis idejétől is elmaradt 8 századdal.
A többiek be sem tudták fejezni/meg sem tudták kezdeni a körüket, Franco Colapinto ugyanis az edzés 28. percében megcsúszott az utolsó kanyarban, majd megpördülő autóval a falban kötött ki, így előcsalta a piros zászlót. Az argentin edzésének ezzel vége volt.
Here’s what happened to Franco 👇#F1 #HungarianGP pic.twitter.com/MKuked8EBg
— Formula 1 (@F1) July 24, 2026
A gyakorlás kevesebb mint 10 perc szünet után folytatódott. A megszakítás előtt erős első szektort teljesítő Antonelli újra nekifutott a lágy gumis körnek, de ezúttal sem járt sikerrel. Bár addig jó részidőket autózott, a sikánba érve keresztbe állt alatta a Mercedes, így meg kellett szakítania a körét. Mivel javítani ezután már nem tudott, és neki kellett vágnia a hosszú etapjának, az olasz a 13. helyen rekedt meg, közel két másodperces hátránnyal.
Míg a McLaren, a Red Bull és a Mercedes már megtankolva érkezett a közepes gumin, a Ferrariknál még belefért pár gyorskör.
Az edzés 39. percében Leclerc 1:18,877 másodpercre javította a nap legjobb eredményét. Hamilton ekkor 0,037 másodperccel elmaradt tőle. A monacói ezután a boxba kanyarodott, csapattársa viszont egy ráadás mellett döntött, és el is happolta a nap végi elsőséget a kollégájától. A használt gumik ellenére a britnek mindhárom szektoridején sikerült javítania, és egy 1:18,729 másodperces körrel vette át a vezetést, másfél tizeddel ugorva át Leclerc-t.
Az edzés hátralévő részében már a hosszú etapos meneteké volt a terep. Verstappen az etapja elején a célegyenesben áthajtott egy törmeléken, de ez nem állította meg.
Lewis Hamilton (Fotó: XPB)A Ferrari pénteken igazolta, nem volt alaptalan azt feltételezni, hogy jók lesznek a kanyargós Hungaroringen. Egyelőre utolérhetetlennek tűntek. Mögöttük szoros a verseny a McLaren, a Red Bull és a Mercedes között, a bajnokságot vezető csapat viszont érezhetően problémákkal küzd. Ez a versenymeneteiken futott köridőkön is látszott – de azon is, hogy Antonelli megtankolt autóval is elfékezte a 2-es kanyart és kicsúszott. Az olasz még a leintés után is panaszkodott az autó hátuljára.
Az élmezőny mögött délután a Racing Bulls érte el a jobb eredményt. Liam Lawson Oscar Piastrit is megelőzve lett 7., míg az Audival Nico Hülkenberg autózta a 9. időt. A két versenyző között csupán 8 század volt a különbség, és mögöttük is szorosan követte egymást Arvid Lindblad és Gabriel Bortoleto.
Az egyetlen működőképes Aston Martinnal Fernando Alonso ezúttal kevésbé volt meggyőző, mint az első edzésen. A spanyol csak Sergio Pérezt és a korán kieső Franco Colapintót előzte meg, Valtteri Bottastól 0,2 másodperc választotta el a 19. helyen.
A Magyar Nagydíj F1-es programja szombaton a 12:30-kor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik.













