A francia alakulat már a hét elején közölte, Magyarországon tartalékosa, Paul Aron vezetheti majd Franco Colapinto autóját – a csapat ezzel letudott egyet a négy kötelező újoncedzés közül (ők egyébként csak most, a szezon felénél teljesítették az elsőt).
Colapinto tehát a második edzésen kezdte a pályamunkát, összesen viszont csak 11 kör jutott neki, a 14-es, Szisz Ferenc nevét kapó kanyarban ugyanis a gyakorlás féltávja előtt összetörte autóját.
Uralmát a féktávon veszítette el autója felett, ami háttal ütközött a gumifalnak, így értelemszerűen az autó hátsó része sérült jelentős mértékben. Ezt a csapattagok az utolsó gyakorlásra várhatóan kijavítják, az argentin viszont 11 megtett körrel vág majd neki a hétvége második napjának – borítékolható tehát, hogy az utolsó gyakorlás mozgalmas lesz számára.
Here’s what happened to Franco 👇#F1 #HungarianGP pic.twitter.com/MKuked8EBg
— Formula 1 (@F1) July 24, 2026
„Elég rövid napunk volt” – jelentette ki a második gyakorlás után. „Az idei autókat a kisebb leszorítóerővel szerintem nehezebb vezetni és egy ilyen pályán, ahol kevesebb a tapadás, a helyzetünk még nehezebb” – tette hozzá.
„A délelőtti gyakorláson nem vettünk részt. A másodikon az utolsó kanyarban elveszítettem az autó hátulját és a gumifalnak ütköztem. Nem volt jó a pénteki nap, nem volt ideális kezdése a hétvégénknek. Elég sok időt veszítettem, ezért most arra koncentrálok, hogy milyen tanulságokat vonhatok le az eddigiekből és arra, min javíthatunk” – magyarázta.
„Egyelőre nincs túl sok adatunk, de még dolgozhatunk azon, hogy több információt szerezzünk és megpróbáljuk egy jobb működési tartományba hozni a versenyautónkat a szombati napra” – folytatta a fiatal versenyző, aki a pénteket az utolsó helyen zárta.














