Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Túlélőshow egy 2. hellyel? Verstappen: Ez váratlan volt!

Túlélőshow egy 2. hellyel? Verstappen: Ez váratlan volt!

F1, Sky Sports
Valóságos túlélőshow-nak érezte Max Verstappen a Magyar Nagydíjat a problémás Red Bull-lal – annál jobban meglepődött, hogy másodikként ért célba…

Egy jó rajt, egy nagy előzés, kiváló taktika, konok kitartás – elsősorban nem a tempójával, hanem ezzel szerezte meg a második helyet Max Verstappen a Magyar Nagydíjon. A holland versenyének első kulcsmozzanatát az jelentette, hogy az első körben a két Ferrari előtt tudott maradni. Hiába volt gyorsabb nála Lewis Hamilton (és eleinte Charles Leclerc is), az előzési lehetőségekben nem bővelkedett, így az első kerékcserék megkezdésével kellett stratégiai támadást indítania ellene.

Hamilton sikerre is vitte az elévágásos taktikát, de egy körrel később Verstappen Liam Lawson szélárnyékát kihasználva egy távoli bevetődős manőverrel lepte meg a ferrarist, és visszavette tőle a helyezését.

Onnantól már „csak” ugyanazt kellett tennie, amit előtte: tartani Hamiltont, aki egy ponton elvesztette a lendületét. Hogy végül második hely lett belőle, az persze Oscar Piastri kiesésének és a VSC idején történt kavarodás neki kedvező alakulásának is köszönhető. Verstappen nem is nagyon hitte, hogy a dobogó második fokán találta magát a délután végére…

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Ez váratlan volt, nem számítottam ma dobogóra. De keményen megdolgoztunk érte. Jól rajtoltunk, jól túljutottunk az első és a második kanyarokon. Aztán az első kiállásoknál visszajöttem Lewis elé az egyes kanyar féktávján. Csak próbáltam túlélni a keveréken, jól csinálni a stratégiai döntéseket. Nagyon boldog vagyok, hogy másodikak lettünk itt” – mondta a leintés után Verstappen.

A Hamilton elleni előzésre külön is kitért.

„Láttam az esélyemet, az volt az egyetlen, és megpróbáltam. Jók vagyunk a féktávon, ami segített. Mindent kézben tartottam.”

Később ezt nevezte a versenye egyik kritikus pillanatának. „Nagyon nehéz volt! A rajtnál pozíciót tudtam nyerni, aztán magam mögött tudtam tartani a Ferrarikat. Aztán jött az elévágásuk, mert lágyon rajtoltak, de sikerült visszakerülnöm Lewis elé, ami nagyon kritikus volt akkor.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Verstappen a versenyen panaszkodott a lengéscsillapítóra, a váltásokra, a gumikezelésre, az egyensúlyra. Valójában most sem érezte sokkal kevésbé „pocséknak” a Red Bullját, mint a dühítő időmérő után, mégis csak a futam győztese bizonyult jobbnak nála.

„A kemény gumin is nagyon szenvedtünk azzal az instabilitással, amivel tegnap is. Igazi túlélés volt ez odakint, csak próbáltam egyben tartani. A lágyon a végén hosszú etap jött, aztán láttam a VSC-t, és azt mondtam: nehogy már megint! De kitartottunk, és a második hely egy nagyon-nagyon erős eredmény számunkra.”

A problémáikról is beszélt. „Ugyanazokkal a nehézségekkel küzdöttünk, mint az időmérőn. Igazán nagyon túlkormányzott volt az autó bizonyos pillanatokban és fázisokban. A verseny nagy részében ezzel próbáltam birkózni. De csapatként sok remek döntést hoztunk. A rajtnál előreléptem, ami a második etapomat kicsit megkönnyítette. Aztán a Lewis elleni előzés is jó helyzetbe hozott. Majd a végén a döntés a lágyról. Igen, hosszú etap volt, de szerencsére bejött.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Laurent Mekies csapatfőnök szerint a mostani eredmény ismét csak a kiváló csapatmunkának köszönhető, beleértve Verstappen remek teljesítményét is. „Rendkívül erős verseny volt! Két jó hír van. Az egyik: az autó alapvető tempója sokkal jobb volt a versenyen, mint addig a hétvégén. A másik, hogy megint nagyon jól csinálta a csapat, Max és Isack is. Nagyon erős versenyt mentünk Spában, nagyon erős versenyt mentünk most itt is. Azok után, mennyire szenvedtünk ezen a hétvégén. Szép munka a csapattól, a csomagunkkal dobogóért harcoltunk a legutóbbi három versenyen. Nem a győzelemért, de mindenki nagyon keményen dolgozik, hogy ez is lehetséges legyen.”

Verstappen azért hozzátette, elégedettek csak a végeredménnyel lehetnek. „Még mindig nagyon sok mindenen kell dolgoznunk. Erre törekszünk. Sok ismert dologról van szó, már beszéltünk erről a csapaton belül. Tudjuk, mivel kell foglalkoznunk, tudjuk, mit kell tennünk, csak meg kell találnunk a megoldásokat.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak