Egy héttel korábban Spába úgy érkezett, hogy azt mondta: bármilyen furcsa is az eredmények tükrében, a 2026-os eddig jobb éve, mint a bajnoki címet hozó 2025-ös. Lando Norris ezek után az időmérő edzésen harmadik lett, a versenyen pedig erős tempóval zárkózott fel a hátrasorolásos büntetéséből, majd azt nyilatkozta, hogy az ottani volt pályafutása egyik legjobb időmérős köre és versenye.
A McLaren címvédője egy héttel később a Magyar Nagydíjon meg tudta fejelni ezt egy meggyőző pole pozícióval és futamgyőzelemmel. Legyőzte az esélyesebbnek tartott Ferrarikat, de csapattársát, a rajt után elé ugró Oscar Piastrit is leiskolázta a tempójával.
Norris csapattársával szemben már hetek óta fölényben van házon belül – mostanság közelében sincsenek a tavalyi szoros párharcuknak. Amikor a vasárnapi verseny után e különbségről kérdezték, a brit világbajnok elsősorban azt emelte ki, milyen sokat dolgozott a csapatával azért, hogy kiismerje és megértse az idei autót.
„Ma nagy volt a tempóelőnyöm, de nem tudom, miért. Az autók egyformák, egyszerűen mostanság nagyon jónak érzem magam. Sok területen dolgoztam tavaly óta, mostanság sokkal jobban hiszem, hogy ki tudom aknázni a teljesítményt, és sokat dolgoztam a mérnökökkel, hogy jobban megértsem az autót, mivel határozottan nem könnyű megérteni és rájönni, hogyan lehet vele folyamatosan a határon lenni.”
„Szóval hogy miért? Csak a kemény munka miatt. Kemény munka a mérnököktől, tőlem, és versenyzőként javítottam a vezetésemen. Szerintem ez a válasz” – magyarázta Norris.
Lando Norris (Fotó: XPB)Arról is kérdezték, konkrétan milyen területeken dolgozott, és lehet-e azt mondani, hogy jobban vezet, mint a bajnoki évében. „Nehéz megmondani. Tavaly jó versenyt mentem Budapesten. Ezen a ponton kezdtek jönni a jó versenyek: Monacóban, Silverstone-ban, itt. Ami a jelent illeti, azt mondanám, talán ez volt az egyik legjobb teljesítményem abból a szempontból, kihoztam-e a maximumot az autóból, és mennyire voltam a határon minden egyes körben. Annyira, hogy a csapatnak még vissza kellett fognia egy kicsit…”
„Összességében azt mondanám, jobb munkát végzek idén, mint tavaly, és már egy ideje így van. Már mondogatom ezt egy ideje, de ez nem jelent egyet azzal, hogy versenyeket is nyersz. Most viszont megvolt az autónk, és ma sikerült bizonyítani, amit korábban mondtam, hogy a legjobb szinten teljesítek. Kimentem és nagyon meggyőzően nyerni tudtam, a pole-ban voltam egy jó autóval.”
„Szóval igen, jobb munkát végzek, és ez annak köszönhető, hogy több különböző területen is dolgoztam. A pályán kívül is, a csapatommal, és a pályán is. Minél több területtel foglalkozni kell, és a sok apróság összeadódik. És ma ennek látjuk az eredményét” – állapította meg a Magyar Nagydíj győztese.













