A finn versenyző az utóbbi években egyre több időt töltött kerékpározással, amire párja, az ausztrál származású profi biciklis, Tiffany Cromwell inspirálta. A közös időtöltésből előbb komoly hobbi, majd profi szintű kihívás vált.
Bottas már 2023-ban elhatározta, hogy magasabb szintre emeli szenvedélyét és profi versenyeken is részt vesz. Például a világbajnokságon!
Most, a nyári szünet első napjaiban a kvalifikáció is összejött Bottasnak, miután párja társaságában teljesítette a 131 kilométeres kvalifikációs terepversenyt. Ezután közösségi oldalán viccelődött azzal, hogy az ő nyári programja némileg eltér attól, ahogyan Forma–1-es kollégái töltik saját szabadságukat (többnyire pihenéssel, utazással).
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Miközben a többiek a hajóikon pihennek” – vezette fel posztját. „131 kilométer az UCI World Series keretén belül Hlinskóban. Ötödik lettem férfi kategóriában a 35-39 éves korosztályban és kvalifikáltam magam a gravel-világbajnokságra.”
„Köszönöm a támogatást a tegnapi, nehéz pályán. Nagyon élveztem! Mindig jó ilyen eseményeken együtt részt venni Tiffany-val” – folytatta a tízszeres futamgyőztes, akinek F1-es szezonja igencsak nehezen indult a nulláról építkező Cadillac színeiben. A csapat az első félévben a sor végén szerénykedett és gyakran műszaki problémákkal szembesült.
Bottas viszont tudta, hogy mi vár rá, a nehézségek kapcsán pedig arról beszélt, azok csak még erősebbé teszik őket. „A kiesés nem volt a legjobb módja a szünet megkezdésének, de ebből is tanulhatunk. Hosszú utat tettünk meg és büszke vagyok a kemény munkára. Ezek a vereségek csak erősebbé tesznek minket a jövőre nézve” – nyilatkozta a Magyar Nagydíj után.
Valtteri Bottas kiesése (Fotó: XPB)












