Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Montoya: Ha Russell felveszi a ritmust, Antonelli többet hibázhat

Montoya: Ha Russell felveszi a ritmust, Antonelli többet hibázhat

F1
A korábbi többszörös futamgyőztes, Juan Pablo Montoya úgy véli, a jelenlegi listavezető, Andrea Kimi Antonelli a szezon második felében többet fog hibázni, amennyiben George Russell fel tudja venni vele a versenyt.

A 2026-os szezon elején a Mercedes rutinosabb versenyzőjét, George Russellt tartották favoritnak, a szezon felénél viszont a fiatal csapattárs, Andrea Kimi Antonelli vezeti a bajnoki tabellát, ráadásul magabiztos, több futamgyőzelmes előnnyel.

Antonelli roppant meggyőzően teljesít, eddig ugyanis hat futamgyőzelmet szerzett és bár volt, hogy a csapattárs balszerencséjéből profitált, több hétvégén is elhomályosította Russellt.

Ami a britet illeti, ő eddig kétszer nyert, hullámzó első féléve végén pedig a lemaradása 59 pont. Max Verstappen tavalyi felzárkózását látva ez egyáltalán nem tűnik behozhatatlan lemaradásnak, Russellnek viszont mindenképpen javulnia kell, ha a csapattárs kihívójává akar válni. És nemcsak a pályán, hanem azon kívül is, az első félévben ugyanis több alkalommal is megtörtnek tűnt.

Juan Pablo Montoya (Fotó: XPB)

A korábbi többszörös futamgyőztes, Juan Pablo Montoya úgy érzi, a mentális tényező kulcsfontosságú lehet, abban az esetben ugyanis, ha Russell elkezd nyerni, a két csapattárs közötti dinamika megváltozhat: ő lendületbe jön, Antonelli pedig a nyomás hatására hibákat véthet.

„Nehéz a helyzet… mert Kimi elképesztően gyors, ráadásul egy nagyon szerethető srác” – kezdte az F1 hivatalos oldalának nyilatkozó kolumbiai ex-pilóta, amikor Russell helyzetéről és a Mercedes házon belüli csatájáról kérdezték. „Amikor valaki gyors, de közben igazi s***fej, sokkal könnyebb ellene fordulni” – tette hozzá.

„Olyankor könnyebb felépíteni magadban azt a dühöt, ami lendületet adhat ahhoz, hogy végül legyőzd őt. De amikor a másik srác ennyire rendes… George-nak szerintem meg kell találnia a módját, hogy valahogy felvegye Kimi tempóját” – magyarázta.

„Amennyiben ezt megoldja, kényelmetlen helyzetbe hozhatja Kimit. Ha George eljut erre a szintre, Kimi mindenképpen megpróbál majd fölé kerekedni. Szerintem ez olyan nyomás alá helyezheti, ami nehéz helyzeteket teremt számára és végül hibákra is kényszerítheti őt

– vázolt fel egy, a tavalyihoz hasonló forgatókönyvet, amikor az évet remekül kezdő Oscar Piastri a második félévben visszaesett.

George Russell és Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak