Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Newey egyre biztosabb Alonso maradásában

Newey egyre biztosabb Alonso maradásában

RN365
Miközben egyre több találgatás lát napvilágot a spanyol klasszis jövőjével kapcsolatban, az Aston Martin csapatvezetője, Adrian Newey egyre biztosabb abban, hogy Fernando Alonso jövőre is náluk versenyez.

A kétszeres világbajnok szerződése 2026 végén jár le jelenlegi csapatával, nem meglepő tehát, hogy egyre több a találgatás azzal kapcsolatban, marad-e az Aston Martinnál, vagy folytatja-e egyáltalán hosszú, 2001 óta tartó F1-es pályafutását.

Ami a lehetőségeket illeti, a maradás és a visszavonulás mellett értelemszerűen a csapatváltás áll még Alonso előtt, egyes források szerint pedig az Alpine adott esetben alkalmazná is őt.

A francia alakulatnál 2027-ben negyedik ízben állhatna munkába, azt követően, hogy 2003 és 2006, majd 2008 és 2009, végül pedig 2021 és 2022 között már versenyezett velük és ott érte el F1-es karrierje legjobb eredményeit a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címmel. A váltás mögötti motiváció természetesen a jobb teljesítmény volna.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

Néhány héttel korábban úgy tűnt, az Alpine valóban jobb lehetőség volna, a francia csapat azonban lendületet veszített, az Aston Martin pedig a magyarországi fejlesztésekkel nagy előrelépést tett. Hollandiában pedig, a szünet után a Honda új erőforrását is bevetik.

A fejlesztésekkel Alonso is elégedett volt, főnöke, Adrian Newey pedig elárulta, egyre inkább úgy érzi, hogy a spanyol klasszis végül a maradás mellett dönt. „Egyértelmű, hogy Fernando egy fantasztikus versenyző” – dicsérte a spanyolt a csapatvezető, aki egyben technikai igazgató is és az F1 legsikeresebb tervezőjeként sokak szerint a fejlődés – és Alonso maradásának – egyik záloga lehet.

„Rengeteget ad a csapatnak, a visszajelzései és a vezetői képességei nagyon sokat jelentenek az istállónak. Természetesen számunkra fontos, hogy maradjon. Eléggé biztos vagyok benne, hogy jól érzi magát nálunk és folytatni fogjuk a közös munkát.”

Adrian Newey (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak