Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fittipaldi reméli, Hamilton és a Ferrari harcban lesz

Fittipaldi reméli, Hamilton és a Ferrari harcban lesz

F1
A korábbi kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi elismerően nyilatkozott Lewis Hamilton formajavulásáról és jelezte, bízik benne, hogy a Ferrari versenyzője a szezon második felében harcban lesz a bajnoki cím megszerzéséért.

Azt követően, hogy első ferraris szezonja a vártnál jóval gyengébb eredményeket hozott, Lewis Hamilton 2026-ban sokakat meglepett, az első tizenegy forduló során ugyanis öt alkalommal is dobogóra állhatott és futamgyőzelmet is szerzett.

Míg tavaly általában az élmezőny végén szerénykedett, a hétszeres bajnok jelenleg második a tabellán, lemaradása 50 pont Andrea Kimi Antonelli mögött.

Ez két futamgyőzelemnyi hátrány, ami tetemesnek tűnik, a Ferrari viszont bízhat fejlesztéseiben (ezek eddig jól működtek, a csapat fokozatosan tudta csökkenteni lemaradását) és autója megbízhatóságában, ezen a téren ugyanis egyelőre a Mercedes előtt állnak. Abban, hogy a vörösök harcban lesznek, az 1970-es évek egyik sztárja, Emerson Fittipaldi is bízik.

A brazil legenda kiemelte, külön örül Hamilton formajavulásának azt követően, hogy 2025-ben sokan leírták őt. Majd rámutatott arra, ebben a szabályváltozásoknak is fontos szerepük lehetett. „Örültem, amikor láttam, hogy Lewis és a Ferrari újra gyors” – nyilatkozta az F1 hivatalos oldalának.

Emerson Fittipaldi (Fotó: XPB)

„Tavaly… emlékszem, velem is megtörtént ugyanez az IndyCarban és a Forma–1-ben is. Ahogy idősebb leszel, egyre többen jönnek azzal, hogy már nem is tudsz vezetni. Tavaly mindenki Lewist kritizálta. Azt mondták, nem tudja legyőzni (Charles) Leclerc-t, mert már túl öreg. És most újra remek formában van. Ez jót tesz a sportnak és a szurkolóknak is” – emelte ki.

Fantasztikus látni, hogy a Ferrari újra nyer, és azt is, hogy Lewis újra nyer. Egy dologról alig beszélnek: az új autóról. Kisebb lett és kevesebb leszorítóerővel bír. Nehezebb igazán gyorsan menni vele, sokkal inkább előtérbe kerül a nyers tehetség” – magyarázta.

„Ez az egyik oka annak, hogy Lewis is ennyit javult. Kiváló az autókontrollja, nagyon jól érzi a versenygépet. Rendkívül tehetséges pilóta. Ez már a második éve a Ferrarinál, ismeri a mérnököket és tudja, hogyan működik a csapat. Őszintén remélem, hogy harcban lesz a világbajnoki címért. Nagyszerű lenne, ha még erősebbek lennének, és kiélezett csatát vívnak a Mercedesszel.”  

Végül kitért arra, a Ferrari csapatvezetője, Frédéric Vasseur miatt is reméli, a csapatra még szép sikerek várnak. „Óriási tiszteletet érzek iránta. Amikor a brazil A1 csapat tulajdonosa voltam, az istállót Fred és az ART működtette. Remek munkát végeztek. Nagyszerű a szaktudása és remek ember. Már az olaszokat is jól ismeri, szóval a második félév igazán izgalmas lehet.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak