Az új-zélandi pilóta a nyári szünet alatt, tizenegy forduló után a kilencedik helyen áll az egyéni pontversenyben, a Racing Bulls pedig az ötödik helyet foglalja el a konstruktőrök között. Vagyis az első félév után Lawson és csapata is első az üldözők között.
Bár a csapat rögtön, a szezon legelején is esélyes volt a pontszerzésre, formája folyamatosan javult, jó eredményeit pedig nagyrészt működő fejlesztéseinek köszönheti.
A középmezőny vezetését az utóbbi hetekben vették át, formajavulásukat pedig semmi sem mutatja jobban annál, hogy Monaco óta egyedül a Belga Nagydíjon nem jött össze nekik a kettős pontszerzés. Kiugró eredményeik révén az ötödik helyet épp a szünet előtt, Magyarországon vették át az évet magabiztosan kezdő – Monacóban még dobogós helyezést is szerző – Alpine-tól.
Liam Lawson (Fotó: XPB)Az első félév és a jó eredmények kapcsán Lawson az F1 hivatalos oldalának nyilatkozva őszintén beszélt arról, a kezdés előtt fogalmunk sem volt arról, hol állnak majd az erősorrendben, éppen ezért eddigi eredményeikre még büszkébbek lehetnek.
„Őszintén… az év elején fogalmunk sem volt (hol állunk majd)” – kezdte.
„Nyitott volt a helyzet, egyszerűen nem tudtuk, mennyire leszünk versenyképesek. Az autó kezdetben nehezen vezethető volt, nem voltam magabiztos és nem tudtam, hogyan alakul az év. Inkább arra koncentráltam, hogy minél jobban megértsem az új szabályokat és kihozzak belőlük mindent, amit lehet.”
„Aztán nagyon gyorsan nagyon sok teljesítményt találtunk, és ez azóta is remekül működik” – folytatta Lawson, aki Ausztráliában még nem jutott be a legjobb tíz közé, Kínában viszont a sprinten és a nagydíjon is összejött neki a pontszerzés.
Utólag úgy érzi, az a hétvége volt az első fontos fordulópont, hiszen ott szerzett lendületet a folytatáshoz. „Nagyon jelentős volt. Elég korán megtaláltuk a megfelelő irányt és azóta minden fejlesztés, amit pályára vittünk, nagyon jól működött. Mindenki örül az eredményeknek, sőt, szerintem ezek folyamatosan magasan tartják a csapat motivációját is” – fogalmazott.
Liam Lawson (Fotó: XPB)












