Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Leclerc: Régen azt hittük, a másik rossz ember, de már változott a kapcsolatunk Verstappennel

Leclerc: Régen azt hittük, a másik rossz ember, de már változott a kapcsolatunk Verstappennel

Sky, Motorsport
Charles Leclerc őszintén beszélt arról, mennyit változott a kapcsolata Max Verstappennel az évek során: régebben kölcsönösen rossz embernek tartották egymást, most viszont tisztelettel gondolnak egymásra. A monacói hozzátette, csapattársként sem tartana a négyszeres bajnoktól.

Leclerc a gokartos években ismerkedett meg Verstappennel, akivel rövidesen a királykategóriában is összecsaphatott: a holland 2015-ben debütált, mindössze 17 évesen, a monacói pedig három évvel később, 20 esztendősen. A közvélemény mindkét fiatalt a jövő nagy sztárjaként kezelte.

Hogy okkal, azt mindketten bizonyították: Verstappen négyszer is felért a csúcsra, Leclerc pedig, bár nem nyert még világbajnoki címet, sokszor igazolta, helye van a legjobbak között.

Ők ketten debütálásuk óta több látványos és emlékezetes küzdelmet is vívtak (mindketten hamar felkerültek az élmezőnybe, így futamgyőzelmekért is harcoltak), Leclerc pedig nemrég őszintén beszélt arról, korábban még igazi ellenségként tekintett a hollandra, az évek során viszont a kapcsolatuk rengeteget változott és igazi tisztelet alakult ki kettejük között.

Charles Leclerc és Max Verstappen csatája a 2019-es Brit Nagydíjon (Fotó: XPB)

„Az évek múlásával sokkal érettebb lett a kapcsolatunk” – nyilatkozta a Ferrari versenyzője az olasz Skynak.

Régen meg voltam győződve arról, hogy Max rossz ember, és ő ugyanezt gondolta rólam. De mára teljesen megváltozott a kapcsolatunk.”

Noha Verstappent elsősorban a Mercedesszel, majd a McLarnnel hozták szóba, néha-néha felmerült, hogy akár a Ferrarihoz is igazolhat. Leclerc ezzel kapcsolatban kijelentette, egyáltalán nem tartana attól, hogy régi riválisával kellene egy csapatban versenyeznie. „Kivételes versenyző, aki négy bajnoki címet is nyert” – dicsérte ellenfelét.

„De szerencsére eddig is volt már lehetőségem fantasztikus csapattársakkal dolgozni: (Lewis) Hamiltonnal, (Sebastian) Vettellel és (Carlos) Sainzcal. Ezért nem aggasztana, ha megtörténne” – emelte ki.

„Ráadásul szép történet lenne, hiszen 2010-ben együtt kezdtük a pályafutásunkat és együtt versenyeztünk a gokartos kategóriákban. Hogy Max a Ferrarihoz igazoljon? Egyelőre inkább élvezzük, hogy Lewis tagja a csapatunknak”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

– tette hozzá, jelezve, a jelenlegi, szintén többszörös világbajnok márkatárs is érték a Ferrari számára.

Verstappen korábban már nyilatkozott a Ferrariról, mint opcióról, kiemelve, ő akkor igazolna oda, ha esélye lenne a győzelemre, míg sokan a csapat legendáját is elégségesnek tartják. „Minden versenyző elképzeli magát Ferrari-pilótaként, de szerintem sokan itt követik el a hibát” – fogalmazott.

„Csak azért akarnak odamenni, mert az a csapat a Ferrari. Ha én egyszer odaszerződnék, nem azért tenném, hogy a Ferrari versenyzője legyek, hanem azért, mert úgy látom, ott van esélyem a győzelemre. Ha a Ferrarival nyersz, az különlegesebb. De nem szabad egy márka iránti érzelmek és a szenvedély alapján dönteni. Oda kell igazolni, ahol úgy érzed, van esélyed a győzelemre.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Charles Leclerc és Max Verstappen (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak