Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Lindblad szerint jövőre már nehezebb dolguk lesz az újoncoknak

Lindblad szerint jövőre már nehezebb dolguk lesz az újoncoknak

GPBlog
A 2026-os mezőny egyetlen újonca, Arvid Lindblad úgy érzi, 2027-es és 2028-as sorstársai sokkal nehezebb helyzetben lesznek, mint ő volt, vagy azok a fiatalok, akik az idei szabályváltozás előtt debütáltak a királykategóriában.

A 2026-ban csapatot váltó versenyzők és a Forma–1 egyetlen idei újonca, Arvid Lindblad kapcsán már az évkezdés előtt többször felmerült, a szabályváltozások miatt valamivel könnyebb dolguk lehet, mint általában, hiszen most mindenki a „nulláról indul.”

Ezt maguk az érintettek is elismerték – a szezonkezdés után is. Beszélt erről Lindblad, valamint a Racing Bullstól a Red Bullhoz fellépő Isack Hadjar is.

Megjegyezték, ritka helyzetben találták magukat, hiszen a rengeteg változás és újítás miatt a rutinos versenyzőknek is új készségeket kellett elsajátítaniuk. Jövőre viszont változhat a helyzet, hiszen a mezőny idén ki fogja ismerni az autókat és azokkal szemben, akik 2027-ben – vagy azután – debütálnak, már újra előnyben lehetnek a rutinosabb pilóták.

Arvid Lindblad és Gabriele Bortoleto (Fotó: XPB)

Erre figyelmeztette jövőbeli sorstársait Lindblad is. „Ez a szabályrendszer most mindenki számára új volt, de nem mondanám, hogy ez előnyt jelent számomra” – kezdte a Racing Bulls versenyzője, amikor arról faggatták, segítették-e őt a 2026-os szabályok.

„Inkább azt mondanám, hogy ezeknek az autóknak köszönhetően majd hátrányba kerülnek azok a versenyzők, akik a következő években debütálnak. A motorokkal mind a nulláról indultunk, mindenkinek meg kellett tanulnia, hogyan kell vezetni ezeket az autókat. A vezetés új volt, legyen szó rólam, vagy Lewisról (Hamilton), aki egyébként már 20 éve ezt csinálja” – magyarázta.

„Szóval a feltételek egyenlőbbek voltak, de nem mondanám, hogy előnyt jelentett 2025-ben vagy az idei évben debütálni. Inkább semleges volt a helyzet, de a következő években hátrányt fog jelenteni, mert ezek az autók különböznek attól, amit ismerünk.” 

Ami az F1-es karriert illeti, Lindblad azzal kapcsolatban roppant határozottan fogalmazott, kiemelve, csak arra készült. „Nekem csak az F1 volt. Már 6-7 évesen arról álmodoztam, hogy F1-es versenyző legyek. Versenyképes akartam lenni, a győzelmekért akartam harcolni. Mindig az volt a fejemben, hogy a terv működni fog. Nem tudtam elképzelni a jövőt, amiben nem F1-es versenyző vagyok.”

Arvid Lindblad (Fotó: XPB)
Borítókép: Arvid Lindblad (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak