A Cadillac két rutinos versenyzővel vágott neki első szezonjának, választott pilótáiban pedig a rutin mellett az is közös, hogy kihagyták a 2025-ös szezont. Az viszont, amivel az előző évet töltötték, roppant eltérő volt, és éppen ezért a várakozások is.
Többen úgy érezték, Péreznek több időre lesz majd szüksége, hiszen a 2025-ös évet „pihenéssel” töltötte családja körében, míg Bottas tartalékos volt a Mercedesnél, tehát a tűz kötelében maradt.
Ehhez képest a mexikói lendületesebben kezdett, mint a csapattárs: az első versenyeken az időmérő edzések és a futamok alapján is meggyőzőbbnek tűnt. Noha Bottas épp a nyári szünet előtt lendületbe jött, összességében még mindig Pérez mutatói jobbak. Kettejük értékelésekor Günther Steiner is őt nevezte meg ütőképesebbnek.
Valtteri Bottas (Fotó: XPB)A korábbi csapatvezető ezt is a tőle megszokott őszinte, nyers stílusban tette, majd jelezte, Bottas szerint nem elég motivált és el is engedte már az évet. „Pérez jelenleg egészen egyszerűen jobb nála. Valtteri szerintem egy kicsit már feladta azt, amivel Sergio próbálkozik” – kezdte.
„Nekem legalábbis úgy tűnik… szerintem egyszerűen arról van szó, hogy Pérez még bizonyítani akar valamit, Bottas viszont inkább úgy van vele, hogy mégis mit tud bizonyítani azzal az autóval, amivel rendelkezik? Eközben Sergio folyamatosan próbálja kihozni magából a száz százalékos teljesítményt”
– tette hozzá, majd felmerült, kell-e versenyzőt cserélnie a Cadillacnek.
Steiner szerint ez jelenleg másodrangú kérdés a csapatnál, hiszen elsősorban az autó fejlesztésére kell összpontosítaniuk, ugyanakkor nem habozott és jelezte, az eddig látottak fényében azért nem lenne nehéz eldönteni, kit cseréljenek le.
„Most jobbá kell tenniük az autót, de ha az egyik pilótát le kell cserélniük, akkor szerintem nyilvánvaló, hogy Valtterit fogják lecserélni. Nem jók az eredményei, és szerintem számított rá, hogy nem rosszul fog menni, de arra nem, hogy ennyire rosszul. Most úgy állhat hozzá, hogy F1-es autót vezet, jó volt tartalékosként, és most mindent bele kell adnia, hogy utolsó legyen” – fogalmazott.
Valtteri Bottas, Graeme Lowdon, Sergio Pérez (Fotó: XPB)












