Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Briatore szigorítana a költséglimiten

Briatore szigorítana a költséglimiten

RN365
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a kisebb csapatoknak több esélyük legyen felvenni a versenyt a királykategória meghatározó alakulataival.

A Forma–1-ben öt évvel ezelőtt vezették be a költségvetési limitet, amivel a cél egyértelmű volt: megakadályozni, hogy a leggazdagabb csapatok többet költsenek, miközben a bajnokság fenntarthatóbbá és versenyképesebbé válik.

A szabályváltozás nagyrészt elérte célját, és a legtöbb szakértő, valamint résztvevő is úgy érzi, nélkülözhetetlenné is vált a királykategóriában.

Kritikák persze érik a rendszert, a többség azonban inkább finomítani szeretne. Sokszor felmerül például, hogy a limit nem terjed ki a csapatok minden kiadására. A versenyzők fizetése például továbbra sem tartozik bele, ahogyan az alakulatok három legjobban fizetett alkalmazottjának a bére sem. Ez pedig jelentős különbséget teremt az élmezőny és az üldözők között.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Felmerült az is, hogy a költséglimit bizonyos értelemben konzerválta az élmezőny meglévő infrastrukturális előnyét, a nagyok ugyanis évtizedes előnyökkel léptek be az új korszakba, ezek ledolgozása pedig most sokkal körülményesebb.

Ami a kiadásokat és a költségvetést illeti, az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore őszintén kijelentette, ő tovább szigorítana. „Vannak költségvetési különbségek, és valami erősebbet kell tennünk” – jelentette ki az olasz.

Maga a limit egy nagyon jó ötlet, de egy ponton sokkal szigorúbbá kell tennünk, és a versenyzőket is bele kell foglalnunk!”

„Sok olyan dolgot bele kell még vennünk, ami jelenleg kívül esik a limiten annak érdekében, hogy a kisebb csapatoknak is jobb lehetőségeik legyenek” – folytatta Briatore, kinek istállója jelenleg a Racing Bullsszal harcol a középmezőny vezető pozíciójáért, az élmezőnytől viszont elmarad.

A Magyar Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)
Borítókép: Flavio Briatore (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak