A fiatal olasz azt követően csatlakozott a címvédő alakulathoz, hogy 2025-ben duplázott, vagyis az F3-as bajnoki győzelem után a Forma–2-ben is felért a csúcsra. Teljesítménye az akkori hírek szerint a McLaren mellett többek között a Ferrari figyelmét is felkeltette.
Végül azonban a wokingiaknál kötött ki, ahol 2026-ban intenzív tesztprogramot fut: az év első felében több privát teszten és két szabadedzésen is részt vett.
Fornaroli az előző hónapokban nemcsak a McLaren, hanem a Haas korábbi autóját is vezethette egy gyakorláson, ráadásul a hírek szerint augusztusban újra lehetőséget kap a csapattól, ennek pedig komolyabb tétje is lehet, az amerikai istálló ugyanis fontolgatja a szerződtetését. Ezt minden bizonnyal a McLaren is támogatná, hiszen a csapat szívesen látná a mezőnyben védencét.
Andrea Stella (Fotó: XPB)Erről nemrég az ügyvezető, Zak Brown nyilatkozott az F1 hivatalos oldalának fiatal védencüket dicsérve, akiről a csapatvezető, Andrea Stella is elégedetten nyilatkozott, kiemelve, az idei feladatok teljesítése során folyamatosan bizonyítja érettségét.
„Leo nagyon éretten áll a Forma–1-hez” – jelentette ki a rutinos szakember.
„Eddig minden tesztje előtt roppant alaposan és figyelmesen dolgozott, sosem vállalta túl magát, hanem lépésről lépésre, nagy szorgalommal haladt előre. A mérnökeink is nagyon elégedettek azzal, ahogyan minden egyes teszten fejlődik.”
„Ezen felül a mérnökök elégedettek azzal is, ahogyan a szabadedzéseken teljesített először Barcelonában, majd Magyarországon. Az útja eddig pont úgy alakul, ahogyan alakulnia kell és reméljük, hogy hamarosan további lehetőségeket biztosíthatunk számára” – magyarázta.
Leonardo Fornaroli (Fotó: XPB)












