A királykategória szeptember második hétvégéjén tér vissza a spanyol fővárosba, ahol egy teljesen új versenypálya, a Madring fogadja majd a mezőnyt. Az 5,3 kilométeres aszfaltcsík a Real Madrid edzőközpontjának és az IFEMA kiállítási központnak a környékén kanyarog majd.
Mivel Európa egyik nagyvárosának a területén található, a pályát gyakran utcaiként emlegetik, az ügyvezető, Luis Garcia Abad viszont árnyalta a képet.
Sőt! A szakember, aki korábban Fernando Alonso menedzsmentjében is dolgozott, arról beszélt, a Madring nem is számít igazán utcai helyszínnek, hiszen csupán a környezete városi, maga az aszfaltcsík sokkal inkább az „épített pályákat” idézi. „Ez nem egy utcai pálya, hiszen az egyetlen közúti szakasz, amit használunk, az is az IFEMA területéhez tartozik” – jelentette ki.
Madring (Fotó: Madring)„Nincsenek behajtók, nincsenek házak. Ezt a területet csupán arra használtuk, hogy a legjobbat hozzuk ki a helyzetünkből. Az, hogy itt rendezzük a nagydíjat egyet jelent azzal, hogy nem kellett a város szélére mennünk és az építkezés tizedannyiba került, mint máshol került volna” – folytatta.
Noha a Madringen még csak a Ferrari hajtott végre egy filmes napot és néhány próbakört láthattunk a szervezőktől, a Monumental nevű hosszú, döntött kanyar már most rengeteg figyelmet kapott. Az ügyvezető elismerte, ez tervezett volt. „A kanyar 547 méter hosszú és 24 százalékos a döntöttsége. A pálya, és ha merész akarok lenni, a világbajnokság egyik legikonikusabb része.”
„Különleges karaktert kellett adnunk neki, valami olyat, ami felismerhetővé teszi, ami miatt a gyerekek ezt a pályát választják, amikor az F1-es játékkal játszanak. A név ötlete is kapcsolódik Madridhoz; itt van a Monumental de las Ventas bikaviadal-aréna, így még bikaviadalos utalás is van a névben. Ráadásul ez egy olyan szó, amelyet spanyolul és angolul is ugyanúgy ejtenek.”
Végül jelezte maga az aszfaltcsík már tökéletesen készen áll, és a környékén is az utolsó simításokat végzik, pont, ahogy azt korábban tervezték. „Tíz éves szerződésünk van, és mint minden futam esetében, az első után mi is fogunk még finomítani” – fogalmazott Garcia Abad.
„Az ülőhelyek nagyon jól fogynak Európa szerte, az üléseink pedig a legmagasabb minőséget képviselik. Mindig tartottuk a határidőket, a lelátók már állnak és befejezzük a vendéglátó- és VIP-területeket is. A munkálatok során magára a pályára helyeztük a hangsúlyt, vagyis az aszfaltcsíktól indultunk, ami már tökéletesen készen áll a futamra” – emelte ki.
Lewis Hamilton a Madringen (Fotó: Ferrari)












