Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Négy év után feloldotta az orosz versenyzőkkel szembeni szankcióit az FIA

Négy év után feloldotta az orosz versenyzőkkel szembeni szankcióit az FIA

The Race
Feloldotta az orosz és fehérorosz autóversenyzők nemzetközi szereplésére vonatkozó korlátozásait az FIA.

Bő négy évvel azután, hogy az FIA az orosz-ukrán háború kirobbanására reagálva úgy döntött, nem engedi saját zászló alatt rajthoz állni a nemzetközi versenyein az orosz és fehérorosz versenyzőket, most visszatérhetnek e nemzeti zászlók a motorsport színpadára.

A 2022 márciusát követő intézkedés után az érintett versenyzők, csapatok vagy tisztséget betöltő személyek szereplésének feltétele az volt, hogy semleges zászló (az FIA zászlaja) alatt versenyezzenek, emellett alá is kellett írniuk egy nyilatkozatot, amelyben kinyilvánítják a semlegességüket és hogy elfogadják az FIA politikai semlegességgel és békével kapcsolatos irányelveit. A kettős állampolgársággal rendelkezőknek eközben lehetőségük volt a másik állampolgárságukkal versenyezni.

Az FIA csütörtökön adott ki egy nyílt levelet, melyben közölte, hogy ezen intézkedéseket mostantól hatálytalanítják.

„Az orosz és fehérorosz versenyzők, nemzeti csapatok, egyéni indulók és tisztségviselők korlátozások nélkül vehetnek részt nemzetközi és regionális versenyeken. A semlegesség iránti elkötelezettség feltétele már nem érvényes”

– állt a levélben.

Fotó: XPB

E lazítás részeként mostantól újra lehet használni az orosz és fehérorosz nemzeti zászlókat és jelképeket a nemzetközi autósportéletben, valamint újra felhangozhat a két ország himnusza is.

Egyetlen korlátozás azonban érvényben maradt: Oroszország és Fehéroroszország a továbbiakban sem lehet helyszíne az FIA által felügyelt nemzetközi versenyeknek.

Az FIA kiemelte, továbbra is figyeli az ukrajnai helyzetet, és fenntartja a jogot arra, hogy további intézkedéseket vezessen be ez ügyben, amennyiben ezt a kötelezettségei vagy esetleges szankciók megkövetelik.

Az FIA lépése összhangban áll az Nemzetközi Olimpiai Bizottságéval. Ők az elmúlt hónapokban lazítottak az oroszokkal és fehéroroszokkal szembeni szankciókon, igaz, a Nemzetközi Atlétika Szövetség például elutasította ezt a lépést. A motorosok nemzetközi szövetsége, a FIM továbbra is korlátozza a két ország szereplőinek nemzetközi versenyeken való részvételét.

Borítókép: XPB
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak