Albon 2022-ben csatlakozott a Williamshez, ahol Barcelonában megdöntötte Nigel Mansell 1992 óta fennálló rekordját azzal, hogy teljesítette 96. versenyét az istállóval. Néhány héttel később, Magyarországon pedig elsőként elérte a 100-at is, mint Williams-pilóta.
Ami a folytatást illeti, az előző hetekben, hónapokban a csapattárshoz, Carlos Sainzhoz hasonlóan több riválissal is szóba hozták a Williams gyenge szezonkezdését követően.
Korábban elsősorban az Alpine-ról olvashattunk, mint a thai lehetséges célpontjáról, ő maga viszont nem kommentálta a híreszteléseket, és rendre elmondta, amint döntés születik a 2027-es évről tájékoztatni fogja a nyilvánosságot. Erre kedd délután sor került, Albon és a Williams ugyanis bejelentette, 2027-ben is folytatják partnerségüket.
James Vowles (Fotó: XPB)A csapat egyébként marasztalta őt, ahogyan igyekszik marasztalni Sainzot is: James Vowles több alkalommal is elmondta, a két rutinos pilótával tervez, és úgy érzi, ők is folytatni szeretnék az együttműködést az istállóval, annak ellenére, hogy a kezdés nehézkes volt.
Nem meglepő, hogy a bejelentést is örömmel kommentálta. „Boldog vagyok, hogy folytatjuk a rendkívüli közös utunkat” – kezdte. „Alex az első pillanattól fogva vezető szerepet játszott a csapat átalakulásában és még sok befejezetlen ügyünk van. Ő az egyik legjobb versenyző a rajtrácson, aki jól tudja, mekkora fejlődést értünk el. A szerződtetése mutatja, hiszünk az irányban, amerre haladunk.”
„Nehezen tudom szavakba önteni, milyen átalakuláson ment át a csapat azóta, hogy 2022-ben csatlakoztam” – fogalmazott Albon, aki a szezon korábbi szakaszában többször beszélt arról, hogy érkezésekor a Williams egy „szürke, motiválatlan” alakulat volt, míg most mindenki elszánt.
„Egy nehéz év nem mutatja meg a teljes képet, és csak még motiváltabbá tesz, hogy folytassam az építkezést és a dolgozókkal, valamint a rajongókkal együtt azért küzdjek, hogy közösen nagyszerű dolgokat érjünk el. A történetünk még nem ért véget, így most arra koncentrálok, hogy mindent megtegyek, ami ahhoz szükséges, hogy visszatérjünk a jobb pozíciókba.”
Alexander Albon (Fotó: XPB)












