A 2026-os szezon talán leglátványosabb és legnépszerűbb innovációját jelentik az átforduló hátsó szárnylapok. A korábbi DRS-től eltérő megoldást először a Ferrari autóin láthattuk még a bahreini téli teszten februárban, és mivel csapatfőnökük, Frédéric Vasseur játékosan Macarena-szárnynak nevezte el, a szakma is e néven emlegeti azt.
Az év első felében két csapat használt efféle megoldást. A Ferrari és a Red Bull a múlt év végén leltek rá erre az útra, egymástól függetlenül. A vörösök a nyilvánosság előtt is tesztelték a hátsó szárnyukat, riválisuk nem. Végül mindketten a Miami Nagydíjon használták először a maguk verzióját, melyek lényeges eltéréseket mutatnak. Míg a Ferrarinál a szárnylapokat a véglapokba épített mechanizmus mozgatja úgy, hogy a lapok elülső éle előre indul, a Red Bullnál a középen lévő aktuátor hátrafelé tolja fel a lapokat, némiképp a véglapok felső éle fölé emelve azokat.
A Ferrari megoldása hibátlanul működött eddig, a Red Bullnál viszont voltak problémák. Max Verstappen előbb az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, majd a Brit Nagydíj hajrájában szenvedett balesetet amiatt, hogy a hátsó szárnya nem zárt vissza megfelelően. Utóbbi eset után az FIA hivatalos vizsgálatot indított a Macarena-szárnyak terén, és mindkét érintett csapattól információkat kért a szárnyuk működéséről. Habár ez a vörösökre nézve elsőre furcsának tűnhetett, Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses részlegének vezetője elárulta, ők egyszerűen csak tájékozódni akartak. Azt is megerősítette, hogy nincs kifogásuk a megoldás ellen, így nem is terveznek szigorításokat e téren.
„Amikor megjelentek az első efféle tervek, szerettünk volna meggyőződni arról, hogy teljességgel biztonságosak. És ilyen szempontból többféle követelménynek meg kellett felelni. Hosszas párbeszédet folytattunk, hogy megbizonyosodjunk ezen megoldások biztonságosságáról. Szerettük volna elérni, hogy ne történhessenek hidraulikus hibák, amik miatt nyitva marad a szárny és nem áll vissza zárt helyzetbe. És szerettük volna, hogy nagyon rövid idő alatt záródjanak, hogy ne történjenek lassú visszazárások, amik idegessé teszik az autót” – magyarázta Tombazisz.
Max Verstappen (Fotó: XPB)Kiemelte, miközben a Macarena-szárnyakkal összességében elégedettek, a Red Bull-lal külön elbeszélgettek a balesetekről. Az FIA hivatalosan nem közölt semmit az indított vizsgálatának eredményéről, Tombazisz most viszont elárulta, nem kimondott módosításokat kértek a Milton Keynes-iektől, csak annyit, hogy foglalkozzanak kiemelten a problémával.
„Átbeszéltük ezeket a dolgokat, és a Red Bulltól csak azt vártuk, hogy dolgozzon még egy kicsit. Nem mondtuk nekik konkrétan, hogy nem versenyezhetnek ezzel, csak azt, hogy szükséges még dolgozni rajta, hogy biztosak legyenek benne, mert végső soron ők is teljesen biztonságos autót akarnak. Senki sem akarja, hogy az autója balesetbe keveredjen”
– magyarázta az FIA embere.
A Red Bull Spában versenyzett az átforduló szárnya nélkül, aztán egy héttel később a Magyar Nagydíjon már újra bevetette a megoldását, melyen időközben elvégzett pár mechanikai módosítást.
Verstappentől aztán a Hungaroringen újabb furcsa kicsúszást láthattunk az időmérő hajrájában, ám annak már nem volt köze a hátsó szárny működéséhez. A holland versenyző akkor arról beszélt, hogy az RB22-es aerodinamikailag „kopik”, vagyis a fő gondjukat az jelenti, hogy bizonyos idő után már nem olyan hatékony az aerodinamikájuk, mint kéne, és veszítenek a teljesítményből. Ez utólag a szárnyuk működésével kapcsolatos problémákat is más megvilágításba helyezte.
A Ferrari a Hungaroringen egy továbbfejlesztett Macarena-szárnnyal állt elő, amit a hírek szerint Zandvoortban is használni fog. A McLaren eközben először tesztelte a saját megoldását, egyelőre csak a pénteki szabadedzésen. Terveik szerint az év második felében ők is bevetik a különleges hátsó légterelőjüket. A Mercedes ezzel szemben idén állítólag már nem tervez efféle szárnyat használni. A végsebességük eleve jó, így a forrásaikat inkább más fejlesztésekre fordítják.













