Futamgyőzelem nélkül, a konstruktőri negyedik helyen zárta a Ferrari a 2025-ös Forma–1-es szezont, ami nagy csalódás volt a 2024 második felében látott lendületvételük és a konstruktőri cím minimális különbségű elbukása után. A csapat a korai nehézségek láttán hamar átállt a 2026-os projektjére, és bár az új szabályrendszer első évét így sem ők indították a legjobban, ők lettek a domináns Mercedes első számú kihívói, és az eddig aratott két futamgyőzelmük jelzi, nagyot léptek előre.
Lewis Hamilton az idei egyik legnagyobb változást abban látja a Ferrarinál, hogy a csapat igazi újító lett, egyedi megoldásokkal állt elő. Ők voltak az elsők, akik pályára vitték a „Macarena-szárnyat”, de az ő autójukon jelent meg először az időközben mások által is átvett kipufogószárny is. Emellett a fejlesztési tervük is agresszív: kevés csapat vetett be eddig náluk több újítást idén.
A brit szerint az agresszívebb és bátrabb szemléletmód elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy csapat győztessé és bajnokesélyessé váljon. Az ez irányú változás azonban nem annyira neki, mint inkább Frédéric Vasseur csapatfőnöknek köszönhető, aki az érkezése óta próbálja ebbe az irányba terelgetni a vörösöket. Sikerrel.
„Tény, hogy a legelső naptól úgy éreztem, hogy több kockázatot kell vállalnunk. Több kockázatot a pályán, több kockázatot az innováció, a fejlesztés területén, hogy más irányokba induljunk, mint a többiek, és ne mi kövessünk másokat.”
„Van, hogy ez kifizetődik, van, hogy nem. Amikor valaki agresszív a stratégiájával, olykor egy zseni, mint mi voltunk Barcelonában, máskor nem az. De ettől még ugyanazok az emberek ülnek a boxfalon. Ilyen mentalitást kell átvennünk, mert idővel egyre jobb leszel a kockázatvállalásban. Jobban mérlegeled a kockázatot, képes leszel jobb döntéseket hozni. Szóval így kell tovább haladnunk, és versenyről versenyre egyre jobbak leszünk” – magyarázta Vasseur az Autosportnak.
Frédéric Vasseur (Fotó: XPB)Hozzátette, a költségkorlátozások mellett elégedett azzal, ahogyan a fejlesztési tervüket alakítják, és költséghatékonynak bizonyulnak. Szeretné, ha a Ferrari továbbra is innovatív maradna, mert így tehetik meg a következő lépést és válhatnak a mezőny igazi éllovasává.
„Fontos volt, hogy a csapatnál dolgozók érezzék a támogatást, amikor innovatívak. Remélem, ez csak a folyamat kezdete, és tovább tudjuk vinni ezt a szemléletet és dinamikát. Látunk majd egyfajta közelítést az irányokban, hiszen az F1-ben az egyik legkedveltebb dolog a másik másolása. De ha egy lépéssel a többiek előtt tudunk maradni bizonyos projektekben, és mi vezetünk a mezőnyben, akkor én készen állok erre is.
„Nyilván egyre nehezebb lesz, de mindenki ugyanazzal a kihívással fog szembenézni” – fogalmazott a Ferrari főnöke.













