A Michael Schumacher sikerkorszaka inspirálta a Ferrari hétvégi Olasz Nagydíjon használt festését. A csapat történetének legsikeresebb versenyzője 30 éve, 1996-ban mutatkozott be a Scuderiával, és 2006-ban vonult vissza tőlük, így e kerek évfordulók apropóján a maranellói csapat a hazai hétvégéjén tiszteleg nagy bajnoka előtt és múltidézéssel jelzi, hogy a jelenkor is sokat tanulhat annak a 11 szezonnak a páratlan sikereiből.
Charles Leclerc sosem titkolta, hogy F1-es példaképének Ayrton Sennát tekinti, ugyanakkor a Schumacher név sem lehet közömbös számára. Sem Ferrari-versenyzőként, sem a múltja miatt. Leclerc még gyerekként ismerkedett meg a Schumacher-jelenséggel, és rajta keresztül a Ferrari-mítosszal is. Amikor egy barátja erkélyén kisfiúként játékautókat tologatva figyelték a Monacói Nagydíjakat, Schumacher autója igézte meg, és az ő sikereit látva kalandoztak el a gondolatai: milyen is lenne, ha egyszer ő lehetne a német helyében.
Találkozás a versenyzőhírességgel
„Michael nyilvánvalóan nagyon különleges. Akkor kezdtem nézni a Forma–1-et, amikor Michael lényegében mindent megnyert a Ferrarival. Akkor kezdtem el álmodozni arról, hogy Ferrari-versenyző leszek, amikor láttam Michaelt nyerni velük. Nagyon fontos szerepe volt tehát abban, hogy arról kezdtem álmodozni, hogy Ferrari-versenyzővé válok, hiszen olyan sok éven keresztül ő volt az ikonikus versenyzője ennek az ikonikus csapatnak” – mesélte Leclerc a Beyond The Grid podcastnak a mostani monzai hétvége előtt.
Először a híres versenyzőként ismerhette meg Schumachert. Már gokartversenyző gyerekként. találkozott a többszörös világbajnokkal – természetesen egy versenypályán.
„Volt lehetőségem találkozni vele. A Paul Ricard-on voltam, ahol volt egy gokartpálya és egy F1-es pálya is. Fogalmunk sem volt róla, hogy aznap a Ferrari tesztelni fog ott. Soha életemben nem kértem autogramot senki mástól, de aznap emlékszem, hogy hallottam a Forma–1-es motor hangját, és a pályára mentünk. Szerencsések voltunk, mert beengedtek minket, és megkértem Michaelt, hogy írja alá az overallomat. Ez a kép még mindig megvan. Nagyon különleges pillanat volt”
– mesélte Leclerc a nagy találkozásról.
Évekkel később aztán a felébresztett vágy és a tehetség eljuttatta az álmaiba: 2019-ben a Ferrari Forma–1-es versenyzője lett, és azóta is a vörös csapatot erősíti.
Charles Leclerc és a nagy találkozás Michael Schumacherrel (Fotó: Charles Leclerc/Instagram)Találkozás a legendával
Leclerc ebben a minőségében egy másik Michael Schumacherrel is „találkozhatott”: a legendával, akinek kéznyoma még ma is rajta van a Scuderián, és akiről házon belül a mai napig ódákat zengenek az őt ismerők.
„Michael annak a generációnak a tagja, amely még nem esik távol tőlünk annyira, hogy a vele dolgozók ne tudnák elmesélni, milyen is volt. Jelen van az érzés a csapaton belül, hogy ez nem volt annyira régen, és amikor olyan szerelőkkel és mérnökökkel beszélsz, akik még ma is a csapat tagjai, és dolgoztak vele, elmondják, mennyire különleges volt látni őt, mit jelentett ő a csapatnak.”
„Akkoriban nem olyanok voltak még a megbeszélések, de ő annyira fegyelmezetten érkezett rájuk. Igen, ő volt a legtehetségesebb, de a legkeményebben dolgozó és a legösszeszedettebb versenyző is. Ezzel az összeszedettséggel és fegyelmezettséggel elérte, hogy mindenki szintet lépjen és Michael után eredjen. Hihetetlenül fontos szerepe volt tehát a Ferrarinál”
– mondta Leclerc a Schumacher-hatásról.
A német korábbi motormérnöke, Leclerc korábbi csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint Schumachert a tehetségén és gyorsaságán túl leginkább az tette különlegessé, hogy igazi csapatember volt, a Ferrari sikergárdájának vezére. Leclerc csapaton belülről is érzi ennek a súlyát, és egyet is ért Binottóval. „Száz százalékig! Michael iránymutatásának köszönhetően a csapat minden egyes tagja Michaelnek szurkolt, mind mögötte álltak, hogy nyerhessen. Amikor a Forma–1 egyre nagyobb lesz – és már akkoriban is igazán nagy volt –, amikor a csapatot ilyen sok ember alkotja, fontos, hogy mindenki higgyen a projektben, higgyen a versenyzőben, a versenyző mögött álljon. Michael ezt mindenkinél jobban csinálta” – állapította meg.
Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)Nem a vágyott Schumacher-rekordhoz közelít
Miközben a Schumacher és a Ferrari között meglévő kötelékről mindent elárul az e hétvégi tisztelgés, elmondható, Leclerc és a Ferrari között is különleges kötelék alakult ki az évek során. Ő az első olyan versenyzője a vörös csapatnak, aki az akadémiájuk tagjaként futott be velük, és immáron a 8. közös szezonjukat teljesítik.
A futamok számában Leclerc 2027-ben várhatóan utol fogja érni Schumachert, és meg fogja dönteni a Ferrarival teljesített 181 versenyes rekordját. Jelenleg 165 ferraris versenynél jár.
Miközben ezt megtisztelőnek érzi, Leclerc jelezte, a futamok száma kevésbé fontos számára. „Ha tizenöt évvel ezelőtt ezt mondták volna, sosem hittem volna el. Már a Forma–1-be kerülés is olyan álom volt számomra, ami nem tűnt elérhetőnek, hiszen itt a világ húsz legjobb versenyzőjéről van szó, és a szüleim mindig őszinték voltak velem. Azt mondták: »Mindent megteszünk és segítünk téged, de nagyon valószínűtlen, hogy ez megtörténjen.« Ennek tetejébe már csak a pályafutásod során egyszer, akár csak egy évre vagy egy versenyre Ferrari-versenyzővé válni is hihetetlen lett volna. Most, hogy remélhetőleg én leszek a Ferrarival legtöbb versenyt teljesítő versenyző, ez nagyon különleges lesz. Közben viszont a jelenlegi helyzetemben ez nem ez az a mutató, ami…”
„Engem boldoggá egy másik statisztika tenne: ha én lennék az a versenyző, aki a legtöbb futamot nyerte a csapattal. És nem ez a helyzet.”
„Még mindig sok munka vár ránk. Fejlődünk, de már sok éve vagyok a csapattal. Voltak nagyon jó és nagyon nehéz évek, sokat fejlődtünk együtt. Én is. Kölyökként érkeztem, és most már tapasztaltabb vagyok. Szóval számomra nem az a legfontosabb statisztika, hogy én teljesítem a legtöbb versenyt a csapattal. Én nyerni akarok, és Michael erről híres. Akkora különbséget jelentett a csapatnál eltöltött évek során” – mutatott rá Leclerc.
Charles Leclerc (Fotó: XPB)A Ferrari-versenyzők kiemelt szerepe
Hangsúlyozta, Schumacher példája is megmutatja: egy versenyzőnek sokkal többről szól a szerepe egy csapatnál, mint a puszta vezetés és versenyzés. Érzi és tapasztalja, hogy a Ferrarinál ez hatványozottan igaz.
„Természetesen. És hiszem, hogy a Ferrarinál még inkább így van. A Ferrari Olaszországban annyira meghatározó, hogy amikor Ferrari-versenyzővé válsz, az emberek igazán elkezdenek felnézni rád, és a csapatnál dolgozók is úgy néznek rád, hogy érzed rajtuk, milyen fontos nekik, hogy beszéljenek veled a gyárban. Hihetetlenül fontos megteremteni tehát ezt a kapcsolatot.”
„Én viszont voltam olyan szerencsés, hogy nagyon-nagyon fiatalon csatlakoztam ehhez a csapathoz, így sok éve ismertem már az embereket, és a kötelék nagyon-nagyon különleges. Azzal, hogy sok éven át együtt dolgozol emberekkel, megismered őket, és így könnyebb minden egyes személyből kihozni a maximumot” – állapította meg a monacói.














