Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Marko szerint Verstappen a legjobbkor hosszabbított a Red Bull-lal

Marko szerint Verstappen a legjobbkor hosszabbított a Red Bull-lal

RN365
A Red Bull korábbi tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, Max Verstappen szerződéshosszabbításának az időzítése nem is lehetett volna jobb, hiszen nyugalmat hozhat, és új mérnököket csábíthat a csapathoz. Ugyanakkor biztos benne, a hollandnak voltak feltételei.

Hosszú hetekig, hónapokig találgattak arról, hol folytatja, ha folytatja egyáltalán Forma–1-es pályafutását Max Verstappen, akit ezúttal leggyakrabban a címvédő csapattal, a McLarennel hoztak szóba, miközben ő maga többször elhintette, az új szabályok miatt vissza is vonulhat.

A pletykákat a négyszeres bajnok hazai hétvégéje előtt oszlatták el, amikor a Red Bull bejelentette, aláírták új szerződésüket a hollanddal.

Ez 2030-ig szól, Verstappen tehát hosszú távra kötelezte el magát a bikások mellett, akikkel jelenlegi kontraktusának utolsó évében már a tizenötödik szezonját fogja teljesíteni, ez pedig minden idők leghosszabb partnersége lesz. Az új egyezségről nemrég a Red Bull tanácsadója, a későbbi bajnok első szerződéseinek megkötésében kulcsszerepet játszó Helmut Marko is elmondta véleményét.

Helmut Marko és az első ausztriai győzelem Max Verstappennel 2018-ban (Fotó: XPB)

Az osztrák szerint Verstappen megtartása kiemelten fontos a Red Bull számára. „Éppen a megfelelő időben küldenek vele megfelelő jelzést” – nyilatkozta a Krone Zeitungnak. „Nyugalmat és stabilitást hoz a csapatnak. Persze minden a teljesítményről szól, és most az indulatok is elszabadulhattak.”

„Végső soron a legfontosabb még mindig a teljesítmény… (a tárgyalások során) Max valószínűleg megszabta a saját feltételeit. Ő a csapat arca, a Red Bull egyik meghatározó alakja. Ez a szerződéshosszabbítás kulcsfontosságú volt a csapat számára, mert minden ambiciózus mérnök a legjobb versenyzővel akar dolgozni.” 

Marko utalt arra is, hogy Verstappen döntése során figyelmet fordíthatott arra is, hogy a tervek szerint 2030-ban, vagy 2031-ben visszatérnek a V8-as motorok. „Majd meglátjuk, mikor jelennek meg, de természetesen ez is szerepet játszott a döntésben.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak