Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Nem pszichológia, csak technika” – a McLaren magyarázata az egy éve nyeretlen Piastri gyengélkedésére

„Nem pszichológia, csak technika” – a McLaren magyarázata az egy éve nyeretlen Piastri gyengélkedésére

Autoracer, Motorsport-Total
Miközben Lando Norris futamgyőzelmekkel bizonyítja, mi rejlik a McLarenben, Oscar Piastri mintha 2025 nagy visszaesést hozó második félévében ragadt volna. Mi áll az ausztrál szenvedése mögött?

Kissé tanácstalan versenyző benyomását keltette Oscar Piastri a Holland Nagydíj után. A tempója a vasárnapi versenyt megelőzően egy körön nem tűnt rossznak, és az időmérő edzés után is arról beszélt, hogy előrelépett az autójával. A futamon viszont csak a 6. helyen intették le, miközben csapattársa, Lando Norris ugyanolyan autóval 32 másodperces előnnyel nyerni tudott. Az ausztrál a versenyen még a Ferrarikkal és a Mercedesekkel sem tudta tartani a lépést.

Bár a piros zászlós megszakítás után a kemény gumin rajtolt, Piastri szerint nem ezen úszott el a versenye. „Sok eltérő stratégia volt, és nem hinném, hogy a stratégiánk jelentette volna az igazi problémát ezen a versenyen” – jelentette ki.

Elmondása szerint amikor megkapta a kemény keveréket a második rajthoz, még az volt a terv, hogy egy kiállással mennek végig. Hamar kiderült azonban, hogy ez lehetetlen taktika. Ez viszont nem egyszerűen egy hibás döntés volt, a stratégia kudarca csak a Piastrit gyötrő probléma következménye lett: gyenge volt a tempója, és küzdött az autó hátuljával, ami a gumikezelésére is rossz hatással van. A Norrisszal szembeni körönkénti 0,46 másodperces tempóhátránya mindent elmondott a nehézségeiről.

„Nem ez volt az első verseny idén, ahol nem volt meg a tempóm. Egyes versenyek jók voltak, egyesek igazán erősek, de közben túl sokon voltam igazán nagy hátrányban”

– magyarázta kissé tanácstalanul.

Hozzátette, alapvetően az autó hátsó tengelyétől nem kapja meg, amit akar. „Nem igazán a beállításokon múlik. A stílusban viszont lehet valami. Az időmérőn ezen a hétvégén jobbnak éreztem magam. A versenyen viszont már nem volt ugyanolyan. Nagyon nehéz volt boldogulni az autó hátuljával. A második szett gumim nagyjából öt körig volt jó, aztán az elsők teljesen elszálltak” – magyarázta, hozzátéve, több ok is áll a nehézségei mögött.

Elismerte: „Lando megnyerte a versenyt, szóval az autó jó formában van. Az elmúlt két hétvégén gyors volt, és úgy vélem, ez a két pálya feküdt az autónknak. Valamiért én viszont nem tudtam kihozni a tempót az autóból.”

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Egy éve nyeretlenül – és egy ismerős magyarázat

Piastri az ígéretes szuzukai dobogója óta nem sok örömét lelhette az idei szezonban. A Holland Nagydíjra úgy érkezett, hogy már egy teljes év telt el a legutóbb – éppen Zandvoortban aratott – F1-es győzelme óta.

2025-ben a bajnokság nagy esélyeseként távozott a pályáról, aztán egy nagy zuhanórepülés következett, amiben a monzai csapatutasítás körüli feszültség, majd a bakui házon belüli koccanás is komoly szerepet játszott. Akkor úgy tűnt, Piastri pszichológiai szempontból is megroppant, és ez vezetett aztán a bajnoki vereségéhez.

Az új szabályrendszer egyfajta automatikus újrakezdési lehetőséget kínált számára, ám egyelőre úgy fest, hogy Piastri továbbra is lejtmenetben csúszik.

Bár ismét nehéz helyzetben van pszichológiai szempontból, és Lando Norris győzelmei is csak növelik rajta a nyomást, Piastri főnöke, Andrea Stella szerint az ausztrál látványos gyengélkedése mögött elsősorban nem mentális okok állnak. Az olasz szakember egyfelől kiemelte, Norris mostanság „bajnokhoz méltón” vezet, és idén is szintet lépett – elsősorban abban, ahogyan a pályán kívül dolgozik és a mérnökökkel együttműködve használja a teljes eszköztárát. Szerinte ebből most Piastri oldala is tanulhat.

Piastri gyengébb tempójára hasonló technikai magyarázattal szolgált, mint tavaly év végén a halovány hétvégék után. „Lando jelenleg képes kihozni a maximumot az autóból időmérős körülmények között. Amikor a körülmények miatt az autó csúszkál a versenyen, és nincs nagy tapadás, ő igazi mestere ezeknek a viszonyoknak.”

„Oscarnál már tavaly is láthattuk, hogy vezetéstechnikai szempontból, amikor az autó nem tapad annyira, változtatnia kell a vezetési stílusán és a gondolkodásán. És ez – mondjuk úgy – komoly mentális kapacitást igényel, ami oda vezet, hogy veszít pár tizedmásodpercet, mert bizonyos szempontból gondolkodnia kell ahelyett, hogy csak ösztönből vezetne”

– magyarázta Stella.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Szerinte tehát a helyzet hasonló volt az utóbbi versenyeken, mint tavaly Austinban vagy Mexikóban, ahol a rossz tapadási viszonyok kifogtak Piastrin, és nem tudott lépést tartani Norrisszal. Ezúttal azonban jó eséllyel többről van szó a puszta pályaviszonyoknál. A 2026-os autógeneráció alapból kevesebb leszorítóerővel rendelkezik, mint a tavalyi, és a Pirelli-gumikat is nagyobb nyomással kénytelen használni a mezőny, amik a kisebb méreteik miatt már szintén eleve veszítettek a tapadásukból tavalyhoz képest. Innen nézve úgy fest, Piastrinak éppúgy nem kedvez a 2026-os szabályváltozás jellege, ahogyan a Mercedesnél hasonló problémákkal küzdő George Russellnek.

Stella kiemelte, ez korántsem fejben dől el.

„Arról van szó, hogy egyszerűen változtatnod kell a természetes vezetési stílusodon, igazodva az autó igényeihez. Ez tehát a vezetés és a technikai oldal kérdése. Nem gondolnám, hogy bármi köze lenne a pszichológiához. Pusztán technikai jellegű”

– hangsúlyozta a csapatfőnök, hozzátéve, Piastri Zandvoortban versenyképes köröket is tudott futni, de a versenyén egy lassú kerékcsere és a második etapon kapott kemény gumival adódó nehézségek is visszavetették.

„Van tehát pár dolog, amin dolgoznunk kell, de szeretném hozzátenni, hogy jelenleg a Forma–1-ben van három csapat, amely egy tizeden belül van egymástól, és amint nem tökéletes minden, az nagyon jelentős pozícióvesztéssel jár. Ha nem csinálsz mindent jól, ma hatodik leszel, és ez ilyen szempontból elég brutális. Szerintem egyszerűen csak dolgoznunk kell tovább Oscarral, kihasználva minden létező lehetőséget. Elégedett vagyok a hétvége folyamán nála tapasztalt javulással, és biztosra veszem, hogy a szezon folyamán további javulásra számíthatunk tőle” – szavazott bizalmat előre Piastrinak.

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak