Miután nem nyert még versenyt, egyelőre nem lehet magabiztosan kijelenteni, hogy a Ferrari idén visszatért a bajnoki címért folyó versenyfutásba. A Mercedes fölénye túl nagy az önfeledt maranellói optimizmushoz, előrelépés mindenesetre van 2025-höz képest – versenyzőjüknél, Lewis Hamiltonnál is. A brit tavaly egyetlen dobogót sem tudott összehozni az első ferraris évében, most viszont már a második verseny után pezsgőt bonthatott. Emellett az autójában és a csapatában is sokkal jobban érzi magát.
Az önbizalma is visszatért – ez a nyilatkozatain is érződik. „Igazán jól indult az év. A csapaton belüli energiák és az, ahogyan dolgozunk, nagyszerű. Nagy szerepet játszhattam tavaly az autó szimulátoros fejlesztésében, és kértem dolgokat, amiket most megkaptam, és jónak érzem őket” – magyarázta a hétszeres világbajnok, egyben rámutatva az előrelépésének egyik fő okára.
Szerinte sokat jelent, hogy már van egy év tapasztalatuk egymással a Ferrarival.
„Nagy a különbség. Az emberek talán nem értik, milyen nagy váltás egy új csapathoz menni. Természetesen csak beülhetsz és vezethetsz, de új eszközökkel új kultúrával kell megismerkedned, másképp szeretnek dolgozni az emberek, és neked alkalmazkodnod kell ehhez.”
„Ha megnézzük, a tavalyi az utolsó éve volt az előző szabályrendszernek, és nem fejlesztettünk semmit. Megragadtunk annál, amink volt, és az nem volt elég jó a győzelemhez. Nagyon sok tanulsága volt viszont a tavalyi évnek, amit idén kamatoztatni tudtunk, és ezért is kezdtük sokkal jobban ezt az évet” – fogalmazott.
Hozzátette, az új autók is a kedvére valók. „Mindenekelőtt jó úgy kezdeni az évet, hogy nincs pattogás. Az előző autógeneráció a pattogás miatt mindenki számára egy rémálom volt – leszámítva talán a Red Bullt. Ennek vége. Visszatértünk a nyers autóteljesítményhez. Mindenki a nulláról indul, ez egy nagy újrakezdés mindenkinek. Egy verseny a célvonalig. Kiderül, ki hogyan fejleszt, ki tud jobban és erősebben dolgozni, ki a kitartóbb a szezon során, ki tud folyamatosan hozzátenni valamit az autó fejlesztéséhez. Ez sokkal izgalmasabb.”
„Látod a fejlesztéseket, ahogy készülnek a gyárban. Ilyenkor felkeresheted a különböző részlegeket és mondhatod az embereknek, hogy »Várj csak, ez az a része az autónak, amivel küszködök, lehetne többet foglalkozni ezzel? Mert erre lenne szükség.« Tavaly ilyen nem volt, mert nem volt értelme bemenni ezekre a megbeszélésekre az akkori autónkkal. Most megvan a terv.”
Lewis Hamilton (Fotó: XPB)Hamilton számára nagy megelégedést és megkönnyebbülést is jelentett, hogy Kínában végre dobogóra állhatott. Az előző szezon után ez nagy változás. A brit az F1 csatornájának adott interjúban elismerte, megviselte őt az előző 12 hónap. „A csapat elképesztő volt az előző évben, a garázs nagyon támogatott. Minden hétvégén elbuktam tavaly, aztán visszatérve csalódott vagy, mert nem tudod azt nyújtani a csapatnak, amit szeretnél. De mindig azt mondták: »Legközelebb. Legközelebb!« Mindig nagyon támogattak. Végre dobogót szereztem nekik, láttam, mennyire boldogok, hogy a részei lehetnek ennek, és ez szívmelengető volt számomra. Csak arra ösztönöz, hogy még jobban nyomjam, még mélyebbre ássak, tovább építkezzek a csapattal.”
„Egy nehéz évben sok a kérdés. Láttam, hogy voltak bizonyos személyek, akik a közelébe sem kerültek az én sikereimnek, és teljesen negatívan beszéltek rólam. És még ma is ezt teszik. Nagyszerű érzés volt visszatérni és erősen kezdeni az évet, megmutatni nekik, hogy még mindig megvan bennem, ami ahhoz kell, hogy az élen küzdjek. És továbbra is igyekszem bizonyítani ezt”
– mondta Hamilton.
A célhoz ezzel azonban csak egy lépéssel kerültek közelebb, de igazán közel még mindig nincsenek hozzá. Ehhez fel kéne zárkózniuk az első három hétvége alapján komoly előnyben lévő Mercedesre. Hamiltont mindent megtesz, hogy ő is segítse ezt a folyamatot. „Az elmúlt hetekben már váltottam üzeneteket az aerodinamikai részleg vezetőjével: »Láttad ezt, láttad azt azon az autón?« A kommunikáció igazán nagyszerű, mindenki gőzerővel dolgozik. Igazán inspiráló látni, ahogy együtt dolgozik ez a nagy szervezet, ahogy a gyárban mindenki leszegett fejjel dolgozik, minden másodpercben. Ezt szeretem a legjobban a sportban. Bárcsak látnák az emberek, mennyire inspiráló!”
„Izgatott vagyok a következő hónapok kapcsán. Ez a szünet furcsa lesz most, de lehetőséget kínál arra, hogy átgondoljuk az első három versenyt és keményebben dolgozzunk, hogy javítsunk a teljesítményen” – fogalmazott a ferraris.













