Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hat év után újra F1-es autók a Nürburgringen

Hat év után újra F1-es autók a Nürburgringen

PlanetF1
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető Mercedes és a címvédő McLaren utazik a klasszikus német pályára, hogy részt vegyen a Pirelli következő gumitesztjén.

A Nürburgint legutóbb a 2020-as szezonban látta vendégül a királykategória mezőnyét, amikor a koronavírus-világjárvány idején, a versenynaptár átalakítását követően október elején otthont adott az először és máig utoljára megrendezett Eifel Nagydíjnak.

Ezt megelőzően 2013-ban rendeztek királykategóriás futamot a GP-pályán (ez a „rövidebb” verzió), akkor még a Német Nagydíjat, amit egy ideig felváltva fogadott a Hockenheimringgel, majd 2019-ig az utóbbi helyszín adott annak otthont. Azóta nem rendeztek F1-es Német Nagydíjat és 2020 óta az ország sem látta vendégül a királykategóriát.

Azóta folyamatosan fel-felmerül, az ország visszatérne a versenynaptárba, az F1 pedig rendre jelzi, szívesen is venné a visszatérést, hiszen egy fontos piacról, egy klasszikus helyszínről van szó, komolyabb előrelépésről viszont nem érkeztek még hírek.

Köztes esőgumi Oscar Piastri autóján az abu-dzabi teszten (Fotó: XPB)

A jövő héten viszont ismét Forma–1-es autók körözhetnek a Nürburgringen: a McLaren és a Mercedes látogat a helyszínre „öszvérautóival”, hogy teljesítsék a Pirelli következő gumitesztjét. Ez azt a gyakorlást helyettesíti, amit február végén, Bahreinben rendeztek volna, a közel-keleti konfliktus miatt azonban lefújták azt.

Azon is a McLaren és a Mercedes vett volna részt és a tervek szerint esős körülmények között rótták volna a köröket, hogy adatokat gyűjtsenek a Pirelli esős abroncsairól, eddig ugyanis alig volt mód arra, hogy a gyártó valós információkat kapjon róluk.

Sajtóhírek szerint az egyelőre nem tisztázott, hogy a németországi gyakorláson is esős abroncsokat tesztelnek-e, vagy száraz körülmények között rendezik azt. Mivel az olaszok már kidolgozták a megoldásokat arra, hogyan nedvesítsék a pályát Bahreinben, elvileg adott a lehetőség arra, hogy ezeket a módszereket a Nürburgringen is alkalmazzák.

Fotó: XPB
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak