Életében először átvette a vezetést a Forma–1-es világbajnokságban, ráadásul minden idők legfiatalabbjaként. Sorozatban két győzelmet aratott, és az egyik kedvenc pályáján, Szuzukában bizonyult gyorsabbnak tapasztalt csapattársánál, George Russellnél. Andrea Kimi Antonellinek bőven volt oka ünnepelni a Japán Nagydíj után, ő viszont nem tudta teljesen elengedni magát. Az ok: csúnyán elszúrta a rajtot.
Az idei második pole pozíciójának megszerzése után a Mercedes versenyzője nagyon fogadkozott, hogy ezúttal minden idegszálával odafigyel, hogy jól rajtoljon, ám hiába. Nem ideálisan kezelte a kuplungot, így miután mozgásba lendült az autója, szinte egyből kipörögtek a kerekei, amivel több pozíciót is vesztett. Az ötödik helyről kellett kapaszkodnia, és már a dobogóért harcolt, amikor kapott egy nagy segítséget: a számára kedvező ütemben érkezett biztonsági autó lehetővé tett számára egy „olcsó” kerékcserét, amivel az élen tudott maradni.
A verseny után a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viccelődött azzal, hogy autós iskolába küldi Antonellit, hogy megtanulja a megfelelő kuplungozást, versenyzője viszont magától is tudta, hogy elrontotta, és mint azt az olasz Sky csatornának azóta elárulta, emésztette is magát emiatt.
„Meg kell mondjam, vasárnap Japánban nem élveztem ki annyira a győzelmet, mint akartam, mert dühös voltam a rajt miatt. Tudtam, hogy nagy szerencsém volt ezek után. Örültem, hogy előnyt tudtam kovácsolni a lehetőségből, és a versenytempóm is jó volt. Ugyanakkor nagyon dühített a rajt, mert igazi sokk volt, szinte ki akartam tépni a hajamat! Már dolgozom rajta”
– utalt természetesen a rajtokra, és nem a hajának kitépésére…
Előrebocsátotta, nagy hangsúlyt fog fektetni az áprilisi szünetben a rajtjainak javítására. „A szimulátorban a rajtokat mindenképpen gyakorlom. Most kapok egy kormányt, amin minden nekem megfelelően van beállítva, és már azon jár az agyam, hogyan javíthatnék a rajtjaimon.”
Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)Antonelli közben a hétvégén Valentino Rossi gyakorló pályáján tűnt fel, igaz, mivel a Mercedes-szerződése tiltja az ilyesmit, nem ült krosszmotorra. Azonban előrebocsátotta, mindent megtesz azért, hogy ne rozsdásodjon be most, hogy ilyen jó formába került. „Fogok tesztelni egy GP2-es autóval, aztán egy Pirelli-teszt Forma–1-es autóval, pár nap gokartozás. És talán egy nap GT-zés, ha sikerül, de nem biztos. Mindenképpen szeretnék pályán lenni a szünetben, valamint szimulátorozni otthon és edzeni” – mondta az üresjáratról.
E nem tervezett szünetre a bahreini és szaúd-arábiai versenyhétvégék törlése miatt került sor. Antonelli elismerte, ő nem bánta volna, ha nem maradna el ez a két verseny. „Igen, azért is, mert hiányzik a versenypálya. Csalódás, mert amikor ilyen lendületben vagy… Összességében jól indult a szezon, az autó igazán jó. Ez a szünet most több lehetőséget ad az ellenfeleknek a felzárkózásra, bár tudom, hogy a mi csapatunk is nyomja, amennyire csak tudja. De versenyzői szempontból is inkább folytattam volna, mert a szünettel kicsit lelassulsz” – fogalmazott, hozzátéve, annak azért örül, hogy most van pár napja odahaza, a családjával, mert az előszezon és az évkezdés is mozgalmas volt.













