Komoly várakozások előzték meg Hamilton és a Ferrari első közös szezonját, a 2025-ös év azonban csalódást keltően alakult a felek számára: a hétszeres bajnok vasárnapi versenyen egyszer sem tudott dobogóra állni (a legjobb eredménye egy sprintgyőzelem volt Kínában).
Ami a gyengélkedést illeti, több alkalommal is felmerült, ahhoz a talajhatású autók is hozzájárultak, azok ugyanis nem passzoltak a vezetési stílusához. Éppen ezért reménykedve várhatta a 2026-os évet és az előző autógeneráció búcsúját. Ami a kezdést illeti, az valóban biztatóbb volt Hamilton számára, aki közeledett a csapattárshoz és megszerezte idei első dobogós helyezését is.
Hamilton jelenleg negyedik a bajnoki tabellán, nyolc ponttal elmaradva Charles Leclerc mögött, aki legutóbb, Japánban már-már a tavalyi évet idézően múlta felül márkatársát. A Ferrari korábbi többszörös futamgyőztese épp erre az eredményre hivatkozott, amikor óvatosságra intett.
Eddie Irvine (Fotó: XPB)Eddie Irvine szerint a kínai forma valóban biztató volt, de éppen azért illik fenntartásokkal kezelni azt, mert utána, a Japán Nagydíj nehezen alakult Hamilton számára. „Vörösben mindig bonyolultabb a helyzet” – kezdte. „A baj az, hogy messze vannak a Forma–1 középpontjától, az Egyesült Királyságtól, de idén szerintem egy győzelmet azért összehozhatnak.”
„Nem venném ezt (Hamilton dobogóját) készpénznek. Kínában jött össze neki először ez az eredmény a Ferrarival, de az az ő pályája. Japánban viszont Charles Leclerc ismét jobb volt nála a hétvége egésze alatt” – tette hozzá az 1999-es év ezüstérmese.
Hamilton egyébként arról beszélt a japán futam után, hogy a gyengébb eredmény meglepetésként hatott rá. „Teljesítmény tekintetében átlagos volt a hétvége” – fogalmazott. „Valamiért küzdöttem az erővel a futam alatt, egyszerűen lassabb voltam, végig csak védekeztem. Lehet a motor volt gyengébb, mert a többieknek, mintha több erejük lett volna. Ki kell derítenünk, miért.”














