Az Aston Martin tavaly nyáron indította el saját versenyzői akadémiáját, aminek első tagja az akkor még a Forma–3-ban versenyző Mari Boya lett. A spanyol az év végén bajnoki bronzérmet szerzett az F3-ban, majd második volt a legendás Makaói Nagydíjon, idén pedig fellépett az F2-be.
Az akadémia második tagja Mathilda Paatz volt, aki a női versenyzők számára létrehozott F1 Academy mezőnyét erősíti (a német pilóta a kínai hétvégén debütált a szériában). Csütörtökön további két ifjú tehetséggel bővült a csapat: ezúttal a legfiatalabb generációból érkeztek a kiszemeltek, az Aston Martin két ígéretes gokartossal kötött szerződést.
Bejelentésük magyar szempontól is fontos volt, egyik igazolásuk ugyanis a 13 éves Nagy Roland. Ő lesz hazánk első olyan gokartversenyzője, aki már a formaautózáshoz vezető úton egy királykategóriás alakulat támogatását élvezi.
Hogy Roland pályafutása jó kezekben van, arra garanciát jelenthet egy másik együttműködés is, hiszen már korábban felfigyelt rá az A14 is, vagyis Fernando Alonso menedzsmentje, ami többek között olyan versenyzőket támogatott, mint Gabriel Bortoleto, aki már második F1-es szezonját futja, miután F3-as és F2-es bajnok lett, valamint az F3 tavalyi ezüstérmese, Nikola Colov.
A galántai születésű, de magyar színekben versenyző Nagy Roland az egyik legerősebb gokartos szériában, az OK-Juniorban tűnt ki, de rendszeres résztvevője a legnívósabb sorozatoknak, például a FIA Európa-bajnokságának és a WSK Super Master Seriesnek is.
Fotó: Aston MartinRátermettségét már többször bizonyította: már futamgyőzelmet is szerzett a Champions of the Future Euro Seriesben, La Concában. Ezen felül gyakran volt résztvevője erős gokartos döntőknek, ami alapján a legígéretesebb magyar tehetségek közé tartozik. Célja természetesen a formaautózás, amiben most már az Aston Martin is támogatja.
„Nagyon örülök, hogy az Aston Martin akadémia tagja lehetek. Rengeteg támogatást kapok majd, ami kulcsfontosságú lesz a karrieremben, és szeretnék minél többet tanulni a csapattól” – fogalmazott Roland a bejelentés kapcsán. „Tetszett a Technology Campus, kívül-belül futurisztikus. A kedvencem az volt, amikor láthattam, hogyan készülnek az autók. Egészen elképesztő közelről látni egy Forma–1-es autót” – tette hozzá.
Roland mellett az ausztrál születésű, de emirátusi színekben versenyző Ava Lawrence került be a programba. Ő is komoly név a nemzetközi gokartéletben: több neves kategóriában is versenyez, és több alkalommal is történelmet írt, mint első női dobogós és futamgyőztes.
Noha még csak 11 éves, már elmondhatja magáról, hogy ő az első női MENA Cup-győztes, az első női futamgyőztes a Mini kategóriában a ROK Cup Italy-ban, valamint az első női versenyző, aki dobogóra állt a Champions of the Future Academy Mini kategóriájában. Idén az F1 Academy támogatását is élvezi, miután bekerült a széria fiatal versenyzők számára kiírt programjába.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az Aston Martin akadémiájához. Ez hatalmas lépés számomra, hogy fejlődjek és még jobb legyek a pályán” – fogalmazott Lawrence. „Hihetetlen élmény volt ellátogatni a Technology Campusra; a kedvenc részem az volt, amikor megnézhettem, milyen anyagokat használnak az F1-es autókhoz, és még meg is érinthettem az alkatrészeket.”
„A fiatal tehetségek korai bevonása kulcsfontosságú a stratégiánkban, és Ava valamint Roland tökéletes példái annak a szintnek, amit keresünk” – jelentette ki az akadémia versenyigazgatója, Nuno Punto. „Már most is komoly potenciált mutattak nemzetközi szinten. Óriási jelentősége van annak, hogy ilyen korán részt vegyünk egy versenyző fejlődésében, így a pályán és azon kívül is segíthetjük az előrelépésüket.”
A legtöbb F1-es programhoz hasonlóan az Aston Martiné is személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel támogatja fiatal versenyzőit, így mostantól Nagy Rolandot és Ava Lawrence-t is.
Fotó: Aston Martin












