Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ezért nem aggasztja Hadjar kiesést eredményező hibája a Red Bullt

Ezért nem aggasztja Hadjar kiesést eredményező hibája a Red Bullt

Motorsport
Egy buta hiba vetett idő előtt véget Isack Hadjar Miami Nagydíjának. A Red Bull védelmébe vette versenyzőjét, sőt, átvállalta a felelősséget.

Nem egészen olyan mederben csordogál Isack Hadjar második F1-es szezonja, mint az első. Egy éve ő volt a meglepetést keltő újonc, akire fel-felkaptuk a fejünket egy-egy villanása láttán. Ezzel vívta ki a helyét a Red Bull első csapatánál, ahol Melbourne-ben ugyan egy nagyot szóló harmadik rajtkockával kezdte az évet, majd az időmérőkön többször is szorongatta Max Verstappent, a versenyeken viszont nem tudott nagyot alkotni.

Miamiban Hadjar a verseny elején szertefoszlatta a saját pontszerző álmait: a 14-es kanyarnál a belső kerekét nekikoccantotta a falnak, majd a gumifalba csapódott. A francia percekig szidta magát a kiesése után, aztán csalódottan nyilatkozott arról, mennyire elszúrt mindent.

Habár egyelőre csak 4 ponttal szerénykedik a bajnokságban, és ezzel mindkét Racing Bulls-versenyző is előtte áll, a Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies szerint korai máris azt emlegetni, hogy csapatuk továbbra sem oldotta meg a második versenyző kérdését, ami évek óta kellemetlen téma Milton Keynesben.

„A vezetés és a ritmus terén egyszerűen hibázott. De láttuk, hogy képes jó versenyt futni, eddig ez kiderült. Nem gondolnám, hogy aggasztónak kéne nevezni ezt. Egyszerűen egy nehéz hétvége volt, de ennek semmi köze az alapvető szintjéhez”

– mondta Mekies.

Isack Hadjar (Fotó: Red Bull)

Kiemelte, a csapatnak is komoly felelőssége van abban, hogy Hadjar így zárta a hétvégét. Szombaton a 9. rajtkockát szerezte meg az időmérőn, de mivel az autója szabálytalannak bizonyult (a padlólemez elülső része volt nagyobb a kelleténél), kizárták az időmérőről, így csak a boxutcából rajtolhatott. „Nem segítettük mi sem. Hibáztunk az autó szabályosságával, és muszáj volt a mezőny végéről rajtolnia. Természetesen ez mindent sokkal nehezebbé tesz.”

„Nem aggódunk. Nem volt egy tiszta hétvége, de minden jel arra utal, hogy Montrealban újra gyors lesz”

– szavazott előre is bizalmat Hadjarnak Mekies.

Emlékeztetett arra is, hogy Hadjar még mindig tanul. „Még javítani kell a megvalósításon. Biztosítanunk kell a lehető legjobb feltételeket a versenyzőinknek ahhoz, hogy jól tudjanak teljesíteni. Az efféle hibák benne vannak. A legfontosabb, hogy hogyan reagálsz rájuk. És én teljesen nyugodt vagyok” – fogalmazott.

Borítókép: Isack Hadjar balesete (Fotó: Formula1/X)

További tartalmak