„Ha nincs a hibája a hajtűben, ott harcolt volna velünk a pole-ért” – állapította meg Lewis Hamitlonról Toto Wolff a Kanadai Nagydíj sprintidőmérője után. A Mercedes főnökét nem nyugtatta meg, hogy kisajátították az első rajtsort, mert úgy érzi, a Ferrari nem volt messze tőlük Hamiltonnal.
A hétszeres kanadai győztes valóban remek formát mutatott pénteken. Már a szabadedzésen is ő volt a két Mercedes első számú üldözője, aztán a megnyert Q1 és a másodikként zárt Q2 is azt sugallta, hogy van esélye legalább az egyik Mercedes-versenyző legyőzésére.
Végül így is csak egy 5. hely sült ki belőle a Wolff által már említett hiba miatt, ám a második sorba kerülő McLaren-versenyzőktől csak fél tizeddel elmaradó hétszeres világbajnok bosszankodás helyett mosolyogva értékelte a napját.
„Ez volt a legjobb időmérő edzésünk. Igazán jól dolgoztak a mérnökök, a módosítások a beállításokon igazán jól sikerültek a szabadedzés után. Csak finom módosításokat hajtottunk végre az időmérő előtt. Az első és a második rész igazán jónak tűnt, aztán nem tudom, a többiek talán jobban fel tudták tekerni… Nem tudom, de egyszerűen csak örülök, hogy versenyben vagyok” – mondta elégedetten.
Lewis Hamilton (Fotó: XPB)Hamilton az eddigitől eltérő módon készült erre a hétvégére: tejesen lemondott a szimulátorozásról, helyette a mérnökökkel elemezte az adatokat és úgy próbálták összerakni a megfelelő beállításokat.
„Nagyon élveztem. Nem használtam a szimulátort, és most éreztem a legjobbnak egész évben! Szerintem ez a jó irány számomra”
– mondta ki elégedetten.
Úgy érzi, a mostani őt igazolta, ezért bátran mehet tovább ezen az úton – amit a saját útjának érez. „Igazán keményen dolgoztunk az elmúlt hetekben. Áttekintettük az adatokat, és sokkal hasznosabbnak találtam ezt. Az elején csak edzhettem, nem vonta el a figyelmemet semmi, aztán csak próbáltam megtalálni a stabilitást az útfekvéssel, az egyensúlyt a kanyarokban, a mechanikus egyensúlyt.”
„Olyan beállítást választottam, amit sosem használtam még korábban, és ez számomra kedvezővé tette az autót. Remélem, a hétvége hátralévő részében is működni fog”
– bizakodott az ötödik rajthely tulajdonosa.
Leclerc: Ha ez nem változik, nagyon hosszú lesz a hétvége…
Charles Leclerc ezzel nagyon is reméli, hogy teljesen mást hoz a folytatás. A monacói egész nap szenvedett a pályán, és olyan problémák gyötörték, amikkel jellemzően Hamilton szokott küzdeni: nem boldogult a fékekkel. Ez egy ilyen pályán komoly probléma.
Charles Leclerc (Fotó: XPB)Ebben a helyzetben nem érte váratlanul, hogy a Q3-ban hirtelen mindkét McLaren a Ferrarik elé ugrott. „Az igazat megvallva a magam részéről számítottam rá, mert egyáltalán nem boldogultam az autóval.”
„Valamiért nagyon-nagyon szenvedek a fékekkel, és ennek a végére kell járni. Találnunk kell valamit holnapra, máskülönben nagyon hosszú hétvége lesz ez számomra, mert úgy megyek be a kanyarokba, hogy fékezek és csak remélem, hogy nem egyenesen megyek tovább.”
„Ez a fő probléma jelenleg, ezt leszámítva az autó egészen rendben van. Lewis ezen a hétvégén hihetetlenül gyors, de nálam dolgozni kell a fékek nyújtotta érzésen. Remélem, sikerül fordítanunk holnapra” – mondta Leclerc.
És hogy mit tehetnek? „Szerintem van egy egész jó elképzelésünk arról, mi is történik, de hogy sikerül-e megoldanunk holnapra, az már más kérdés. Próbáljuk a lehető legjobb módon kezelni, aztán meglátjuk” – fogalmazott.














