Egy Forma–1-es paddock népes hely, és a benne megforduló emberek gyakran beszélgetnek. Ebben általában nincs semmi feltűnő, ám a Kanadai Nagydíj csütörtökjén nagy feltűnést keltett egy efféle beszélgetés: Jos Verstappen beült a Mercedes teraszára, hogy diskuráljon egyet Toto Wolff-fal és helyettesével, Bradley Lorddal.
A jelenetről több fotó is készült, ráadásul egy igen „forgalmas” időszakban került rá sor, hiszen a csapat versenyzője, Andrea Kimi Antonelli éppen a sajtótájékoztatójára készült, amikor Max Verstappen apja megjelent és kiült a „kirakatba” a csapatfőnökkel, vagyis volt arra bőven újságíró is.
Ezek után persze megindult a találgatás és a kombinálás: a Verstappenek a Mercedes kegyeit kereshetik. A brit Sky Sports riportere felhozta, hogy Zak Brown, a McLaren ügyvezetője szerint h a Max Verstappen csapatot vált, legnagyobb eséllyel a Mercedeshez mehet, és azt is megjegyezte, hogy a hírek szerint a holland idén szabadon kiléphet a 2028 végéig szóló szerződéséből, amennyiben nem lesz a legjobb kettőben a bajnoki tabellán a nyári szünetig.
Másban eközben inkább az keltett gyanút, hogy erre a csütörtöki beszélgetésre ennyire nyilvánosan és feltűnően kerítettek sort, hiszen nagy átszerződésekről egyeztetni általában titokban próbálnak a felek, például üres parkolókban (ld. Sebastian Vettel és az Aston Martin vagy Oscar Piastri és a McLaren esetét)… Idősebb Verstappen inkább csak noszogatni akarja az idényt dadogósan indító Red Bullt?
Toto Wolff és Jos Verstappen (Fotó: XPB)A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies szerint kár ennyire túlgondolni egy egyszerű beszélgetést két olyan ember között, akik köztudottan évek óta jó barátok (leszámítva a 2021-es viszálykodás közbeni konfliktust…).
„Elmondanám, bármennyire is izgalmasnak tűnik kívülről, komolyan nem hiszem, hogy bármilyen szándék is állna emögött. Ha itt bárki beszélgetni akar, abból úgyis sztori lesz. Mi folyamatosan beszélünk Maxszal és Josszal. Teljesen természetes, hogy beszélgetnek Totóval. Max a Mercedesszel versenyzett múlt héten, egy GT3-as autóval. nem hinném, hogy ez egy játszma része lenne, amivel üzenni akarnának valamit”
– mondta Mekies.
Miközben a Verstappen-Mercedes pletyka már az előző két szezonban is sláger volt, idén elsősorban amiatt indult találgatás a négyszeres világbajnok jövőjéről, hogy ő maga nevezte bizonytalannak azt. Év elején Verstappen azt mondta, elégedetlen az F1 jelen helyzetével és elgondolkodik rajta, legyen-e folytatás. Kanadában eközben már azt mondta, ha jövőre bevezetik a 60-40%-os teljesítményarányt és háttérbe szorítják az elektromotort, az számára már elég lesz a folytatáshoz. A Red Bull támogatja is a javaslatot…
Rendhagyó: Jos Verstappen Red Bull-egyenruhában a garázsban. Ez vajon minek a jele…? (Fotó: XPB)„Max egyszerűen csak törődik a sporttal, és ezért szólalt fel, mert komolyan szeretné, hogy a Forma–1 a motorsport csúcsa legyen. Padlógázas időmérőt akar, azt akarja, hogy a leggyorsabb versenyzők keményen nyomhassák a kanyarokban anélkül, hogy köridőt veszítenének ezzel.”
„A résztvevők fantasztikusan nyitottak, az FIA, az F1, a csapatok mind azt mondják: igen, tennünk kell valamit ezért, és szerintem számára, de mindannyiunk számára ígéretes látni, hogy készek vagyunk lépni, hogy megoldjuk ezt. Ez fontos a sportnak” – mondta Mekies.














