A Gwesped piastrii nevű fajt a mianmari Noije Bum Hill térségében, a Hukawng-völgyben, Kachin államban talált mintákban fedezték fel. A mindössze 1,15 milliméter hosszú ősdarázs teste borostyánban őrződött meg.
A rovar a középső kréta korból származik, vagyis körülbelül 30 millió évvel idősebb, mint a híres Tyrannosaurus rex, ami körülbelül 68 millió évvel ezelőtt élt.
A kutatásban az azt ismertető tanulmány szerint három tudós vett részt, Corentin Jouault az Oxfordi Egyetemről, Ti Jing Hvang a nancsingi Geológiai és Paleontológiai Intézetből és Celso O. Azevedo az Espírito Santo Szövetségi Egyetemről.
Gwesped piastrii (Fotó: X)A tudósok azért döntöttek úgy, hogy a McLaren többszörös futamgyőzteséről nevezik el a fajt, mert tisztelegni akartak az eredményei előtt.
Ezen felül a borostyándarab színe az első szerzőt (jelen esetben az Oxfordi Egyetemről érkező Corentin Jouault-t) a McLaren ikonikus narancssárga versenyfényezésére emlékeztette, amit az 1960-as években használtak, majd a 2010-es évek második felében hoztak vissza a királykategóriába.
A versenyző még nem kommentálta a híreket, az viszont biztos, hogy egy szűk klubba került, hiszen már egy krétakori őslény is viseli a nevét.
Oscar Piastri (Fotó: XPB)












