Dühös és megtört arccal állt a médiahad elé Charles Leclerc a hazai versenyén. Nem utána, még alatta. A Ferrarija ugyanis a Monacói Nagydíj első biztonsági autós újraindítása után, a 68. körben az utolsó kanyar falában kötött ki egy elfékezés után.
„Ezért nem fogom vállalni a felelősséget” – mondta szitkozódások közepette a csapatrádión, jelezve, hogy már megint az őt egész hétvégén gyötrő fékek fogtak ki rajta. Leclerc Kanada óta küzd fékproblémákkal, és Monacóban sem talált megoldást a csapattal erre.
Habár a kicsúszása olyan helyen történt, ahol a baleset előtti utolsó körökben feltöredezett az aszfalt, és amelyben nem sokkal előtte Lance Stroll is ugyanúgy csúszott ki, a ferraris az M4 Sport riporterének, Nagy Dánielnek megerősítette, nem a kerekére ragadó aszfaltdarabok nem tudott elfordulni az Anthony Noghes-kanyarban.
„Nem, nincs semmi köze az aszfalthoz. Az aszfalt már öt-hat körrel előtte is ilyen volt. Rámentem, igen, kicsivel rosszabb a tapadás, de nem ezért történt. A hátsó fékek szó szerint egyáltalán nem működtek. Nem tudom, mit tehetnék még egy ilyen autóban. Próbáltam felmelegíteni őket, nem melegedtek fel. Szó szerint nem tehettem semmit”
– mondta Leclerc.
Megerősítette, az interjúk előtt külön áttekintette az adatokat, és azok egyértelmű képet festettek a történtekről. „A fék volt. Nem segít, amikor feljön az aszfalt, de az adatok magukért beszélnek” – mondta a brit Sky Sports kérdésére. „Nem tudom, mennyire bocsátkozhatok részletekbe, de rendkívül bosszantó.”
Charles Leclerc (Fotó: Boxutca)Hozzátette, bármennyire is kényelmes megoldás lenne számára az aszfaltra fogni, nem teheti.
„Mindig nagyon őszinte voltam. Mindegy, hány hibát vétettem, utáltam volna úgy tükörbe nézni, hogy kifogásokat keresek rájuk. Ezért vagyok mindig könyörtelenül őszinte a kamerák előtt. Ezért a maiért viszont nem fogom vállalni a felelősséget. Még csak nem is fékeztem. Csak hozzáértem a fékhez, nem is volt igazi fékezés, és az első fékek sokkal jobban fogtak, mint gondoltam, a hátsóknál pedig egyáltalán nem volt semmi lassulás. Mintha nem is lenne hátsó fékem. Ezzel van dolgom most már két verseny óta.”
Leclerc elárulta, Miami óta eltérő fékeket használnak Hamiltonnal. Míg a forró amerikai pályán jól működött az ő verziója, a hűvösebb Kanadában és Monacóban súlyos problémák gyötörték. „Vannak bizonyos különbségek a két autó fékjei között, de egyáltalán nem hiszem, hogy hátrányban lettem volna. Montrealban az alacsony gumihőmérséklet miatt nagy volt a kiszámíthatatlanság, és a gumik nagyon a határon voltak, ami igazi rémálom volt. És már nincsenek szavaim erre.”
„Most idiótának tűnök. Amikor a saját hibádból tűnsz idiótának, az rendben, de ez most pokoli veszélyes”
– mondta ki.
Leclerc már szombaton elárulta, van egy megoldásuk a fékgondokra, de ezen a hétvégén nem akarta még alkalmazni ezt. Most megerősítette, irányváltásra készül. „Megvan a megoldásunk. Át fogok térni Lewis irányára a következő versenytől. Ez meg fogja oldani a problémát. Ideális esetben. Talán Lewis konfigurációjával másfajta gondok vannak, de egyszerűen ezen a ponton következetességre van szükségem.”
„Lewis és én eltérő megoldásokat próbáltunk ki, és három versennyel ezelőtt ő más irányba indult, másfajta fékekkel. Most én is pontosan ugyanezt fogom tenni a következő versenytől. Ki fogjuk elemezni az anyagválasztást és a megközelítést, és a csapattal közösen ki fogjuk értékelni, hogyan választhatunk jobban a következő hétvége előtt. Ami viszont a mait illeti, semmit sem tehettem volna másképp” – ismételte Leclerc.
Dühöngés a kerékcsere miatt
A ferraris már a kiesése előtt is dühös volt. Miután Lewis Hamilton kapott egy 5 másodperces büntetést, ő felzárkózott rá 5 másodpercen belülre, így virtuálisan ő állt a második helyen. Ekkor érkezett a biztonsági autó, ami alatt nemcsak az időbüntetését letöltő csapattársát, hanem őt is kihívta a csapat. „Mi az ördögért kellett kiállnom?!” – kérdezte értetlenkedve.
Charles Leclerc (Fotó: Formula1/X)Ekkor úgy tűnt, az zavarta, hogy a csapat a kiállásával megtartotta konzerválta a sorrendet közöttük, ám az M4 Sportnak elárulta, más miatt dühöngött.
„Leginkább azért aggódtam, mert közel voltam Lewishoz, és a boxutcában nem igazán tudok lassítani, mert a versenyigazgató jegyzetei világosan megmondták, hogy büntetést kapunk, ha ilyet csinálunk. Szóval nem igazán voltam biztos benne, hogy a Lewis mögötti cserével nem kapok egy öt másodpercet, mert nagyon lassítottam. Nem tudok többet mondani.”
Később hangsúlyozta: „Nem vagyok mérges a csapatra.”
Az esetnek szerinte utólag már amúgy sincs jelentősége. „A gumik nagyon jól működtek utána, és nem lett volna probléma folytatni az etapot. De végül is ezek csak részletek, amik nem változtatnak a lényegen: ma a második és harmadik helyen kellett volna célba érnünk, és nagyon örültem volna ennek a csapateredménynek.”













