Menetrend

    Meglepő eredmény: az FIA szerint a Red Bullé a legerősebb motor, a Mercedes is extrán fejleszthet!

    Meglepő eredmény: az FIA szerint a Red Bullé a legerősebb motor, a Mercedes is extrán fejleszthet!

    Autoracer, The Race
    Meglepő eredményt hozott az FIA motorgyártók körében elvégzett vizsgálata: annyira jól sikerült a Red Bull belső égésű motorja, hogy még a Mercedes is extra fejlesztési lehetőséghez jut!

    Eredetileg a Kanadai Nagydíj utánra ígérte az FIA a motorfronton felállított idei első hivatalos erősorrendjét, de a bejelentésre hiába vártak a motorgyártók a Monacói Nagydíj előtt. A résztvevők még pénteken sem tudtak semmit a témáról, de híre ment, hogy a szövetségnek még a monacói hétvégén ismertetnie kell, mire jutott a belső égésű motorok teljesítményének vizsgálata során.

    A szövetség az új motorformula bevezetésével bevezette az úgynevezett extra fejlesztési lehetőségek rendszerét is, amit a szakma csak az angol ADUO mozaikszóval emleget. Ennek célja, hogy lehetőséget adjon a motorjukkal a legjobb gyártó teljesítményétől lényegesen elmaradó résztvevőknek, hogy hozzányúlhassanak a márciusban alapvetően egész évre véglegesített belső égésű motorjukhoz, és kimondottan a teljesítmény javítását megcélzó változtatásokat hajtsanak végre rajta.

    Vasárnap kiszivárgott az FIA hivatalos méréseinek eredménye, ami meglepően alakult.

    Noha szinte magától értetődőnek tűnt, hogy a Mercedes motorja számít az etalonnak 2026-ban, egybehangzó jelentések szerint az FIA a motorgyártóként újonc Red Bull hajtóegységét találta a legjobb teljesítményűnek. De ez még nem minden! A második helyezett Mercedes a szövetség szerint 2%-nál nagyobb teljesítményhátrányban van, aminek köszönhetően a csillagos gyártó is kap egy extra fejlesztési lehetőséget 2026-ra, valamint még egyet 2027-re.

    Az ADUO-vizsgálat eredményét legjobban a többi motorgyártó várta. A motorfejlesztést a felzárkózás létfontosságú feltételének tartó Ferrari a harmadik helyen van az FIA listáján, és V6-osa 4% feletti teljesítményhátránnyal rendelkezik, ami két extra fejlesztést jelent az idei, valamint kettőt a következő szezonra.

    Isack Hadjar, George Russell (Fotó: XPB)

    Hogy a résztvevők már ismerik az eredményt, arról Lewis Hamilton versenyt követő nyilatkozata árulkodott. A brit a futam után a Sky Sportsnak ismertette a sorrendet.

    „Tegnap vagy ma jött a hír, hogy a Red Bullé a legerősebb erőforrás, a Mercedes a második, és mi utánunk jövünk. Szóval most megkapjuk ezeket a zsetonokat, és próbálunk fejleszteni, felzárkózni. De ez egy nyolc-tíz hónapos projekt, szóval nem megy már a jövő héten. Nyomni fogjuk, amilyen keményen csak tudjuk, hogy kiderüljön, mennyire tudunk közel kerülni.”

    A Ferrari mögött a negyedik hely a szintén újonc Audié. Az olasz Autoracer szerint a németek is a 4 és 6% közötti kategóriába esnek, vagyis a vörösökhöz hasonlóan két extra fejlesztési lehetőségük lesz.

    A legrosszabb helyzetben a Honda van, akik miatt az FIA a közelmúltban még a kérdéses rendszerét is módosította egy új, 10% feletti kategória megalkotásával. A japánok ennek ellenére állítólag a 6 és 8% közötti sávba kerültek, így ők hajthatnak végre legtöbb módosítást a motorjukon, és ők gazdálkodhatnak az ADUO által biztosított legtöbb extra tesztpados órával és a költségvetési plafonon felüli pénzösszeggel.

    A 2% feletti kategória 3 millió dolláros és 70 órás tesztpados pluszt kap, a 4-6% között lévők 4,65 millió dollárral és 100 óra tesztpados idővel gazdálkodhatnak pluszban, a 6-8% közé esőknek 6,35 millió dollár és 150 óra jut, míg a 8-10%-os kategóriában 8 millió dollár és 190 óra adott pluszban. Ehhez jön még az új, 10% feletti kategória, annak 11 milliós és 230 órás extrájával.

    Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

    A fentiek alapján elmondható, hogy a jelenlegi 5 motorgyártó közül egyedül a Red Bull nem fejlesztheti tovább a motorját. Ennek tükrében aligha meglepő, hogy a 2027-es motorszabályok módosítása mellett vannak: amennyiben az FIA változtatna a belső égésű motor és az elektromotor teljesítményarányán, és engedélyezné a nagyobb üzemanyag-átfolyást, úgy ADUO ide vagy oda, ők is hozzányúlhatnának a V6-osukhoz.

    Az FIA elemzéseinek eredménye mindenesetre hízelgő a Red Bullra nézve, elvégre mégiscsak egy kevesebb mint 5 éve indított, a nulláról felépített projektről van szó. Christian Horner bizonyára a távolból is elégedett…

    Borítókép: Isack Hadjar, George Russell (Fotó: XPB)

    További tartalmak